Miért oly gonosz idők ezek?
AMIKOR leülsz újságot olvasni, illetve amikor a tévé híradásait nézed vagy a rádió hírműsorait hallgatod, ugye számítasz rossz hírekre? Feltehetőleg nem lepődsz meg, ha arról értesülsz, hogy még mindig tombol egy háború, mely már jó ideje tart; hogy az erőszakos bűncselekmények még mindig burjánzanak; vagy hogy az éhínség még mindig legyengít egy fejlődő országot.
Ha bizonyos távolságban élsz ezektől az eseményektől, valószínű, hogy nem érzed magad állandóan túlontúl lesújtottnak az ilyen beszámolók miatt. Elvégre kinek is állna módjában együtt érezni mindezekkel a szenvedő néptömegekkel? Mégis nagyon nehéz megállni, hogy ne hatódjunk meg, amikor szembe találjuk magunkat azzal, ahogyan a szenvedés az egyes személyeket érinti. Más szóval, különbség van aközött, amikor olvasunk egy háborúról, és elmerengünk a halálos áldozatokról szóló adatokon, illetve aközött, amikor a kis Adnanról olvasunk, egy kilencéves boszniai kisfiúról, akinek az édesanyja meghalt, amikor egy bomba romba döntötte az otthonukat. Csupán néhány hónappal később egy orvlövész lelőtte Adnan édesapját, amint együtt sétáltak az utcán. Alig néhány hétre rá Adnan nővére az ő szeme láttára vérzett el, mivel egy tüzérségi gránát áldozata lett, amely az iskolaudvaron ért földet. Az orvosok, akik kezelték Adnant a trauma miatt, azt állapították meg, hogy a fiú érzéketlen lett, mindenféle érzéstől megfosztott — még a kíváncsiságtól is. Rettegés és hirtelen előtörő emlékek mérgezik meg azokat az órákat, amikor ébren van, a rémálmok pedig minden nyugalmat elrabolnak az álmából. Adnan nem egy adat. Ő egy szenvedő gyermek; és nem tudjuk megállni, hogy ne érezzünk együtt vele.
Ez a világot sújtó összes bajjal így van. Különbség van aközött, amikor olvasunk az éhínségről, és aközött, amikor egy ötéves kislányt látunk egy képen, akinek felfúvódott hasa és vézna végtagjai vannak, s aki az éhezés épp hogy csak élő áldozata. Különbség van aközött is, amikor a bűnözésről szóló adatokat olvassuk, illetve aközött, amikor arról hallunk, hogy egy idős özvegyasszonyt embertelenül megvertek, kiraboltak és megerőszakoltak. Nem ugyanaz a családi élet romlásáról olvasni, illetve arról értesülni, hogy egy anya szándékosan kiéheztette, és aljas módon bántalmazta saját gyermekét.
Fájdalmas dolog ilyesmikről olvasni. Mennyivel rosszabb azonban, ha az egyik ilyen világméretű csapás közvetlenül is sújt minket! Amikor az ember személy szerint szenved valamiféle bajtól, akkor az a nagyobb kép, amelyet a világ hírei mutatnak, megsemmisítőleg hathat. Ijesztő azzal a ténnyel szembesülni, hogy a bűnözés, a háború, az éhínség és a betegség okozta szenvedés olyan mértékben nő, amelyre még nem volt példa az emberi történelemben. Ha a XX. századunk tényeivel foglalkozunk, annak valóban mélyreható következményei lehetnek: zavarodottság, félelem és depresszió, melyek ma mindennaposak.
Számos valláshoz tartozó emberek keresik a választ az ilyen nyugtalanító kérdésekre: „Miért fordultak olyan rosszra a dolgok?” „Merre tart az emberiség?”
Sajnálatos módon a vallások alig szolgálnak kielégítő válasszal napjainkban. Amikor először láttad ennek a folyóiratnak a címoldalán feltett kérdést, talán a kételkedés volt az első reakciód — ami egy érthető reakció. A fundamentalista vallások gyakran próbálnak belemagyarázni a Bibliába olyasmit, ami egyszerűen nincs is benne — e világ végének pontos napját és óráját. (Lásd Máté 24:36.) Ennek a folyóiratnak a kiadói annak adnak elsőbbséget, hogy hadd magyarázza a Biblia önmagát. Talán meglepődsz, amikor arról értesülsz, hogy a Biblia fejtegetése az utolsó napokra vonatkozóan tényszerű és ésszerű. A Biblia ugyanakkor többet tesz annál, mint hogy csak elmagyarázza, hogy miért fordultak olyan rosszra a dolgok. Reménységet is nyújt a jövőre vonatkozóan, olyan reménységet, amely igazán vigasztaló. Arra buzdítunk, hogy vizsgáld meg a következő cikkeket, hogy megértsd, hogy is van ez.
[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]
Jobard/Sipa Press