Olvasók kérdései

Néhány éve a jelentések azt mutatják, hogy azoknak a száma, akik fogyasztanak az emlékjegyekből, némileg növekedett. Ez azt sejteti, hogy sok új személy szent szellemmel való felkenetése van folyamatban?

Jó okunk van arra, hogy elhiggyük, a 144 000 felkent keresztény száma már évtizedekkel ezelőtt betelt.

A Cselekedetek 2:1–4-ben olvasunk ezen korlátozott számú csoport első tagjairól: „És amikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.”

Ezután Jehova másokat is kiválasztott, és felkente őket szent szellemével. A keresztényiség egészen korai éveiben további ezrekkel gyarapodtak. Napjainkban, az Emlékünnep megtartásakor az előadó gyakran felhívja a figyelmet Pál apostolnak a Róma 8:15–17-ben található szavaira, amely a Vida fordítás szerint arra utal, hogy a felkentek ’a fiúvá fogadás szellemét’ kapják. Pál hozzátette, hogy a szent szellem, amit kapnak, ’tanúbizonyságot tesz az ő szellemükkel együtt, hogy ők Istennek gyermekei, Krisztusnak pedig részes társai’. Azok, akik valóban részesültek ebben a szellemmel való felkenetésben, biztosak ebben. Ez nem egy puszta óhaj vagy egy saját magukról alkotott érzelmi és képzeletbeli nézet visszatükröződése.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez az égi elhívás tovább folytatódott az évszázadokon keresztül, bár az úgynevezett sötét középkorban talán voltak időszakok, amikor a felkent személyek igen kevesen voltak.a Az igaz keresztényiség helyreállításával, közel a múlt század végéhez, még többen lettek elhívva és kiválasztva. Mégis úgy tűnik, hogy az 1930-as évek közepén a 144 000 teljes száma alapvetően hiánytalan volt. Így akkor kezdett feltűnni a földi reménységű lojális keresztények egy csoportja. Jézus őket „más juhok”-nak nevezte, akik egyesülnek az imádatban a felkentekkel, egy elismert nyájként (János 10:14–16).

A tények az évtizedek alatt visszatükrözik mind a felkentek elhívásának befejezését, mind Jehova áldását a növekvő „nagy sokaságon”, akik remélik, hogy túlélik a „nagy nyomorúságot” (Jelenések 7:9, 14). Például az Emlékünnep megtartásakor 1935-ben 63 146-an voltak jelen, azoknak a száma pedig, akik fogyasztottak az emlékjegyekből, annak a kinyilatkoztatásnak a bizonyítékaként, hogy felkentek, 52 465 volt. Harminc évvel később, vagyis 1965-ben a jelenlévők száma 1 933 089 volt, míg az emlékjegyekből fogyasztóké 11 550-re csökkent. Harminc évvel közelebb érve napjainkhoz, 1995-ben a résztvevők száma 13 147 201-re ugrott, de csak 8645-en vettek a kenyérből és a borból (1Korinthus 11:23–26). Nyilvánvalóan, ahogy teltek az évtizedek, azoknak a száma, akik a maradékhoz tartozónak vallják magukat, nagymértékben csökkent — körülbelül 52 400-an voltak 1935-ben; 11 500 körül 1965-ben; 8600 körül 1995-ben. Azok azonban, akiknek földi reménységük van, áldásban részesültek, és a számuk nagymértékben gyarapodott.

A legutóbb kiadott, 1995. évi jelentés azt mutatja, hogy 28-cal többen fogyasztottak az emlékjegyekből, mint az előző évben, bár az emlékjegyekből fogyasztók arányszáma a résztvevőkéhez képest valójában csökkent. Mindent egybevetve, az, hogy néhánnyal többen döntöttek úgy, hogy fogyasztanak az emlékjegyekből, nem ok az aggodalomra. Az évek folyamán néhányan, még újonnan megkereszteltek is, egyszer csak elkezdtek fogyasztani az emlékjegyekből. Számos esetben egy idő után elismerték, hogy ez tévedés volt. Néhányan felismerték, hogy az, amiért fogyasztottak az emlékjegyekből, esetleg egyfajta érzelmi reakció volt valamilyen fizikai vagy szellemi túlterheltségre. Mégis rájöttek, hogy őket igazából nem az égi életre hívták el. Isten irgalmas megértését kérték. És tovább szolgálják őt kiváló, lojális keresztényekként, az örökké tartó földi élet reménységével.

Nincs szükség arra, hogy bárki közülünk nyugtalankodjon, ha egy személy elkezd fogyasztani az emlékjegyekből, vagy éppen abbahagyja ezt. Valójában nem ránk tartozik, hogy valaki ténylegesen fel lett-e kenve szent szellemmel, és el lett-e hívva az égi életre vagy sem. Emlékezzünk vissza arra a szilárd biztosítékra, amelyet Jézus adott: „Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet.” Ugyanilyen biztos az is, hogy Jehova is ismeri azokat, akiket szellemi fiaivá választott. Minden okunk megvan arra, hogy elhiggyük: a felkentek száma továbbra is csökkenni fog, ahogy az előrehaladott kor és az előre nem látható események véget vetnek földi életüknek. Éppen úgy, ahogy ezek a valóban felkent személyek a halálukig hűségesnek bizonyulnak, várakozva az élet koronájára, a más juhok is, akik megmosták ruháikat a Bárány vérében, előretekinthetnek a küszöbön álló nagy nyomorúság túlélésére (2Timótheus 4:6–8; Jelenések 2:10).

[Lábjegyzet]