Amiért a legnagyszerűbb nevet használta

„EGYIK kritikusom szerint vétettem, hogy betettem a »Jehova« szót »az Úr« helyett, amely már évszázadok óta annak megszokott megfelelője.”

Így szólt J. J. Stewart Perowne a bevezetőjében, melyet a Zsoltárok könyvéről készített fordításának második kiadásához írt, amely fordítást először 1864-ben adtak ki. A Saturday Review 1864. július 2-ai számában a kritikus azt kifogásolta, hogy Perowne úgy használta a fordításban Isten nevét, ahogyan azt már többé nem használja sem a zsidó, sem a keresztény egyház. Azt állította, hogy a Jehova név túl szoros összefüggésben van a zsidókkal, és ezért más szót kell használni, ilyen például az „Úr” vagy az „Isten” szó, „amelyeknek nincs semmilyen helyi vagy nemzeti vonatkozásuk”.

Perowne nem értett egyet ezekkel az érvekkel, mivel nem szeretett volna „egyetlen írásjegyet sem elhomályosítani” abból, amit Isten az embereknek megjelentetett. Jogosan állította, hogy azok a fordítók, akik a héber isteni nevet „Úr”-nak adják vissza, nem tesznek különbséget két héber szó között.

Ezenkívül Perowne kijelentette, hogy voltak elismert szaktekintélyek, akik helyeselték az isteni név visszaállítását. A híres angol költőt, Samuel Taylor Coleridge-t idézte:

„Miért fordítsuk továbbra is másodkézből a hébert angolra, a Septuaginta közvetítése által? Hát nem fogadtuk már el a héber Jehova szót? A Septuagintában a görög Κύριος, vagy Úr szó vajon nem helyettesíti számtalan esetben a héber Jehova szót? Miért ne állítsuk hát vissza az eredeti szót; miért ne adjuk vissza az Ószövetségben lelkiismeretesen a Jehova szót Jehovával; az Újszövetségben pedig minden ószövetségi hivatkozást azzal a héber szóval, amely abban a szövegben szerepel, amelyre utalnak?”

Perowne elismerte, hogy a héber tetragrammának a pontos kiejtése feledésbe merült, de megjegyezte: „Ha a nevet csupán babonás aggályok miatt nem használják a zsidó egyházakban, és ha azért maradt ki a saját [angol] fordításunkból, mert túlságosan is rabszolgamód másolták a görög és a latin fordításokat, ezek erőtlen érvek, bármennyire is ellene vannak annak, hogy visszatérjünk az eredeti használathoz.” Perowne a „Jehova” formát részesítette előnyben, mert ez jól ismert. Azóta már több modern fordítás is használta az isteni nevet. A New World Translation of the Holy Scriptures több mint 7200-szor használja a Jehova nevet a Héber és a Keresztény Görög Iratokban.

Perowne a zsoltárokról készített fordításában megpróbált szorosan ragaszkodni „a héber formához, az idiómákban és a mellékmondatok felépítésében egyaránt”. Amikor a 69. zsoltár 6. és 7. versét fordította, szükségesnek látta, hogy különbséget tegyen az „Istennek” (ʼElo·himʹ), „Úrnak” (ʼAdho·naiʹ) és „Jehovának” visszaadott héber szavak között: „Ó Isten [ʼElo·himʹ], te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted. Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik rád várnak, ó Uram [ʼAdho·naiʹ], Seregeknek Jehovája (Istene)! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, ó Izráelnek Istene!”