Fényljék a ti világosságtok!

VÉGRE elérkezett az idő, amikor az idős ember megláthatta a megígért Messiást! Isteni kinyilatkoztatás által Simeon tudta, hogy „addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát” (Lukács 2:26). S mily lelkesítő pillanat volt, amikor Mária és József a templomba belépő Simeon karjába tette a csecsemő Jézust! Dicsérte Istent, ezt mondva: „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat . . . békességben: Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet . . . Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére” (Lukács 2:27–32; vö. Ésaiás 42:1–6).

Jézus a megkeresztelkedésétől, 30 éves korától kezdve egészen a haláláig „világosságnak” bizonyult a világ számára. Milyen módokon? Szellemi fényt árasztott, prédikálva Isten Királyságáról és az Ő szándékairól. Ezenkívül leleplezte a hamis vallási tanításokat, és világosan feltárta, milyen cselekedetek tartoznak a sötétséghez (Máté 15:3–9; Galátzia 5:19–21). Jézus ezért joggal mondhatta: „Én vagyok a világ világossága” (János 8:12).

Jézus i. sz. 33-ban meghalt. Vajon kialudt ekkor a fény? Semmi esetre sem! Még amikor a földön volt, Jézus ezt mondta a tanítványainak: „fényljék a ti világosságtok az emberek előtt” (Máté 5:16). Ennek megfelelően Jézus halála után a követői továbbra is árasztották a fényt.

Jézust utánozva a keresztények ma Jehova fényét árasztják azáltal, hogy elfoglaltak a prédikálómunkában. „Mint világosságnak fiai úgy” járnak, s ezáltal a keresztény életút ragyogó példáinak bizonyulnak (Efézus 5:8).