„Miképen egyik vassal a másikat élesítik”

A HARMADIK század vége felé egy Antal nevű lelkes fiatalember, akit „kopt kereszténynek” neveztek, a világtól visszavonultan élt, és 20 évet töltött elszigetelten egy sivatagban. Miért? Mert úgy érezte, így tudja legjobban szolgálni Istent. Ő volt a kereszténység első befolyásos remetéje.

A kereszténységnek ma már kevés remetéje van. De egyre többen próbálnak meg elszigetelődni máshogyan. Nem hajlandók beszélni másokkal a vallásról, úgy érzik, az ilyen beszélgetés nézeteltérésekhez és harcokhoz vezetne. Imádatuk főleg abból áll, hogy nem okoznak kárt felebarátaiknak.

Tény, az igaz vallás része, hogy nem okozunk kárt felebarátainknak; de ennél többre van szükség. Egy ókori példabeszéd kijelenti: „Miképen egyik vassal a másikat élesítik, a képen az ember élesíti az ő barátjának orczáját” (Példabeszédek 27:17). A Biblia valójában arra buzdítja a keresztényeket, hogy jöjjenek össze, ne zárkózzanak el teljesen a világtól vagy a többi kereszténytől (János 17:14, 15). Ezt mondja: „ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagyván a magunk gyülekezetét” (Zsidók 10:24, 25). Jehova Tanúi követik ezt a tanácsot. Hetente több alkalommal is összejönnek, hogy ’élesítsék egymás orcáját’, építve hívőtársaik hitét. Úgy találják, nem vezet harcokhoz, ha nyíltan beszélnek a Bibliáról. Ez inkább harmóniához és békéhez vezet. Létfontosságú része az igaz imádatnak.