„Ó, bárcsak mindenki olyan lett volna, mint Jehova Tanúi!”

Ezek a szavak egy rovatvezetőtől származnak, s egy luxemburgi újságban, a Letze­buerger Journalban jelentek meg. Kikről beszélt?

Lengyelországban járt, hogy részt vegyen az Auschwitz felszabadulásának 50. évfordulójára rendezett ünnepségen, s megjegyezte, hogy az egyik csoportról, amely nagyon sokat szenvedett ott, egyszer sem esett szó. Az 1995. február 2-án megjelenő rovatában Jehova Tanúiként azonosította e csoportot, és ezt írta: „Sem a legszigorúbb börtönbüntetés vagy koncentrációs tábor, sem annak veszélye, hogy nyomorúságos halált szenvednek az éhínség barakkjaiban vagy a bárd vagy a nyaktiló alatt, nem tudta elérni náluk, hogy feladják hitüket.” Így folytatta: „Még a kegyetlen SS-őrök is csodálkoztak azon a bátorságon, amellyel Jehova Tanúi a halálba mentek.”

Jehova Tanúi nem keresték a halált. De az I. századi keresztényekhez hasonlóan, ezreik választották inkább a halált, semhogy megalkudjanak a keresztényi alapelvekben. Az ilyen hit úgy jelölte meg őket, mint akik szembetűnően mások voltak a Harmadik Birodalom sötét napjaiban.

A rovatvezető így zárta sorait: „Ó, bárcsak mindenki olyan lett volna, mint Jehova Tanúi!” Ha olyanok lettek volna, soha nem tört volna ki a második világháború.