Olvasók kérdései

Isten vajon részrehajló volt, amikor a korai vezető testületbe olyan embereket választott, akik ugyanabból a fajból és nemzetből valók, vagyis mindannyian zsidók voltak?

Kétségtelenül nem. Mindazok, akiket Jézus először hívott el tanítványaiként, zsidók voltak. Majd i. sz. 33 pünkösdjén zsidók és zsidó prozeliták voltak, akik elsőként kenettek fel szent szellemmel, és így képesítettek lettek arra, hogy Krisztussal az égben uralkodjanak. Csak később kerültek közéjük szamaritánusok és olyan körülmetéletlen nem zsidók, akik megtértek. Így tehát érthető, hogy a vezető testület abban az időben zsidókból állt, ’apostolokból és jeruzsálemi vénekből’, ahogyan a Cselekedetek 15:2 ezt megemlíti. Ezek a férfiak alaposabban ismerték az Írásokat, és többéves tapasztalatuk volt az igaz imádatban, valamint több idejük volt arra, hogy érett keresztény vénekké váljanak. (Vö. Róma 3:1, 2.)

A vezető testület azon összejövetelének idejére, melyről a Cselekedetek könyve 15. fejezete számol be részletesen, sok nem zsidó vált kereszténnyé. Ezek között afrikaiak, európaiak és más területekről származó emberek voltak. Nincs azonban feljegyzés arról, hogy akár egyetlen ilyen nem zsidó személy közül egy is felvétetett volna a vezető testületbe, hogy a keresztényiséget vonzóvá tegyék a nem zsidók számára. Jóllehet ezek az újonnan megtért nem zsidó keresztények egyenlő tagjai voltak „Isten Izráelének”, tiszteletben tartották az olyan zsidó keresztények — mint például az apostolok — érettségét és nagyobb tapasztalatát, akik az akkori vezető testület részét képezték (Galátzia 6:16). Figyeld meg a Cselekedetek 1:21, 22 alapján, milyen nagy tisztelet övezte az ilyen tapasztalatot (Zsidók 2:3; 2Péter 1:18; 1János 1:1–3).

Sok évszázadon keresztül Isten különleges módon bánt Izráel nemzetével, melyből Jézus kiválasztotta apostolait. Nem volt hiba vagy igazságtalanság, hogy egyetlen apostol sem származott a mai Dél-Amerikából, Afrikából vagy a Távol-Keletről. Idővel ezekről a helyekről származó férfiaknak és asszonyoknak sokkal nagyobb kiváltságra nyílt lehetőségük, mint hogy a földön apostolok legyenek, az első századi vezető testület tagjait képezzék, vagy bármely más kinevezéssel rendelkezzenek Isten mai népe között (Galátzia 3:27–29).

Az egyik apostol arra érzett indíttatást, hogy kijelentse: „nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves ő előtte, a ki őt féli és igazságot cselekszik” (Cselekedetek 10:34, 35). Igen, mindenki részrehajlás nélkül részesülhet Krisztus váltságának áldásaiból. Minden törzsből, nyelvből és nemzetből lesznek egyének az égi Királyságban és a nagy sokaságban, amelynek tagjai örökké élnek majd a földön.

Sok ember számára érzékeny pont a faji, nyelvi vagy nemzeti háttér. Ezt a Cselekedetek 6:1-ben olvasható beszámoló mutatja, melyben olyan kérdésről van szó, ami zúgolódást idézett elő a görögül beszélő keresztények és a héberül beszélő keresztények között. Talán a neveltetés vagy más hatások miatt váltunk túl érzékennyé a nyelv, faj, etnikai háttér vagy a különböző nemek tekintetében. Tekintettel erre a nagyon is valóságos lehetőségre, jó volna, ha határozott erőfeszítést tennénk annak érdekében, hogy hagyjuk az érzéseinket és megnyilvánulásainkat Isten nézőpontjához igazítani, mely szerint mindannyian egyenlő emberek vagyunk előtte, és nem számít, hogy milyen a külső megjelenésünk. Amikor Isten lejegyeztette a vénektől és kisegítőszolgáktól elvárt képesítéseket, semmilyen faji vagy nemzeti háttérről sem tett említést. Nem, ő azoknak a szellemi képesítéseire irányította a figyelmet, akik felhasználhatók a szolgálatban. Ez a helyi vénekre, az utazófelvigyázókra, a fiókhivatalok személyzetére ma ugyanúgy igaz, mint az első századi vezető testületre.