Királyság-hírnökök jelentik

A Bibliából kiiskolázott lelkiismeretét követte

DÁVID, Izrael királya, Jehova segítségéért imádkozott, amikor ezt mondta: „Hiszen én feddhetetlenül élek, válts meg, és könyörülj rajtam!” (Zsoltárok 26:11, Újfordítású revideált Biblia). Isten kegyesen bánt Dáviddal, mert megőrizte feddhetetlenségét. Jézust szintén megáldotta Jehova, mert égi Atyja akaratát cselekedte; és Ő megáldott egy kolumbiai fiatalt is, aki a Bibliából kiiskolázott lelkiismeretét követte, és szilárdan elhatározta, hogy Isten akaratát teszi. A fiatalember így mondja ezt el:

„Amikor elkezdtem tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival, egy katolikus iskola tanulója voltam. Viszont a lelkiismeretem nyugtalanított, amikor részt vettem a misén, ezért az iskolaigazgatóhoz (aki pap volt), az iskolai tanácsadóhoz és a csoportom felsőosztályos felügyelőjéhez fordultam, és felmentést kértem a misén való jelenlét alól. Habár megkaptam a felmentést, némelyek megpróbáltak rákényszeríteni, hogy vegyek részt. A nyomás fokozódott rögtön azután, hogy Jehova Tanújaként megkeresztelkedtem. Édesapám azzal fenyegetett, hogy elküld otthonról, ha kitesznek az iskolából. Az egyetemi képzést és az értelmiségi karriert tűzte ki célul nekem.

Az igazgató ismételten intette mindazokat, akik nem tesznek eleget katolikus kötelezettségeiknek. Amikor eljött az év első miséjének ideje, elbújtam, míg vége nem lett. Azután adtam a tanárnak (aki pap volt) egy példányt Az iskola és Jehova Tanúi című füzetből, és megmondtam neki, hogy Jehova Tanúja vagyok, és nem vehetek részt a misén. Ezt mondta: »Jobban tennéd, ha keresnél magadnak egy másik iskolát.« Tudtam, ha kitesznek az iskolából, az azt jelenti, hogy édesapám kidob otthonról. Imádkoztam azonban Jehovához, és továbbra is alaposan tanúskodtam iskolatársaimnak.

Eljött a szünidő. Azután — a szünidő után újra az iskolában — megint misére került sor. Az igazgató és más papok a kápolna előtt voltak, felkészülve, hogy meghallgassák a gyónásokat. Majdnem hatalmába kerített a félelem. Bementem és leültem, de bántott a lelkiismeret. Amikor az ének elkezdődött, arra gondoltam: »Mit csinálok itt? Jehova az Istenem. Nem lehetek gyáva, nem árulhatom el őt. Nem okozhatok csalódást neki. Ő nem hagy el.« Bátorságért imádkoztam. Ezek után kimentem a kápolnából, és a gyónni szándékozók sorába álltam. Amikor odajutottam az igazgatóhoz, ezt mondtam neki: »Tanár úr, nem jövök a gyónásra.« Ezt mondta: »Így képzeltem.« Elmondtam neki, hogy kész vagyok elszenvedni a következményeket, de a lelkiismeretem nem engedi meg, hogy részt vegyek a misén. Nem járhatok azzal ellentétben, amit a Bibliából tanultam.

Mereven nézett rám, majd elmosolyodott, és ezt mondta: »Nagyra becsüllek. Ti Tanúk, mindannyian csodálatra méltóak vagytok. Nektek Isten az első, és készek vagytok engedelmeskedni a törvényeinek bármi történjen is. Csak így tovább. Nagyon jól teszed. Bárcsak minden katolikus ilyen lenne; ilyen buzgóságot, ilyen szeretetet mutatna Isten iránt. Mostantól felmentést kapsz az istentiszteleteinken való részvétel alól.« Mennyire boldog voltam! Jehova megáldotta azt a szilárd elhatározásomat, hogy engedelmeskedem a Bibliából kiiskolázott lelkiismeretemnek.

Másnap az igazgató ezt mondta a tanulóknak: »Más vallások előttünk járnak. Miért nem vagyunk olyanok, mint ők — buzgók, Isten iránti mélységes szeretettel rendelkezők, olyanok, akik az ő szolgálatát mindenek elé kívánják helyezni? Ez olyasvalami, aminek a szívünkben kell lennie.«

Végül is az igazgatót áthelyezték Rómába, és az új igazgató egyszerűen nem is törődött vele, hogy nem veszek részt a misén. Édesapám elköltözött a házból, és így akadálytalanul elérhettem a célomat: a teljes idejű szolgálatot közvetlenül érettségi után.”

Jehova megáldotta ezt a fiatal személyt, aki a Bibliából kiiskolázott lelkiismeretét követte. Hasonlóképpen meg fogja áldani mindazokat, akik akaratának cselekvésére törekszenek (Példabeszédek 3:5, 6).