„Egy hűséges tanú az égen”

JÓVAL azelőtt, hogy az első ember a földön sétált, a hold fényesen ragyogott az éjszakai égbolton. Valamikor sokan, mint istennőt imádták azt. A görög szerző, Plutarkhosz azt állította, hogy az volt a tiszta lelkek rendeltetési helye a halál után. A Balti népek mitológiájában a hold egy férfi volt, a nap férje. Házastársi vitájuk támadt, és a hold elrohant a feleségétől, ritkán jelenve meg vele az egekben.

Napjainkban a fiatal — és az idősebb — szerelmesek felnéznek a holdra és romantikus gondolatok jutnak eszükbe. A tudósok az 1960-as években tömérdek mennyiségű pénzt költöttek arra, hogy embert juttassanak a holdra, és hogy elhozzanak onnan néhány kilogramm kőzetet kutatás céljára. Egy dolog biztos a holddal kapcsolatban: mindennap a megfelelő menetrend szerint feljön és lenyugszik. Olyan hűséges a megállapított körpályáján, hogy évszázadokra visszamenően kiszámíthatjuk annak időszakait és fogyatkozásait.

Amikor az izraeliták a holdra tekintettek, az valami csodálatos dologra emlékeztette őket. Isten megígérte, hogy Dávid királyi dinasztiája nem fog elmúlni. Azt mondta: „Megáll örökké [Dávid magva], mint a hold, és bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság” (Zsoltárok 89:36–38). Ez az ígéret Jézusban, ’Dávid Fiában’, teljesedett be (Lukács 18:38). Halála után Jézus halhatatlan szellemként feltámadt, és felment az égbe (Cselekedetek 2:34–36). Idővel be lett iktatva, mint Isten égi Királyságának a Királya (Jelenések 12:10). Ez a Királyság most uralkodik, és „megáll örökké” (Dániel 2:44). Ily módon Jézus, Dávid királyi dinasztiájának halhatatlan képviselője addig marad meg, ameddig a hold, a „hűséges tanú az égen”.

Ezért mindenkor, amikor a ragyogó holdat látod fényleni az éjszakai égbolton, jusson eszedbe Isten Dávidnak adott ígérete, és adj hálát azért, hogy Isten Királysága most uralkodik, és uralkodni fog örökké Isten dicsőségére és a hűséges emberiség örökké tartó megáldására (Jelenések 11:15).

[Kép forrásának jelzése a 32. oldalon]

Frank Zullo