Eljöttek a kellemetlenség és veszély ellenére is
A DÁTUM: 1992. január 2. A helyszín Maxixe, Inhambane tartománya. Az afrikai Mozambik éjszaka-hangjai hirtelen félbeszakadtak, amint egy rádiót bekapcsoltak. „Jehova Tanúi tartományunkban megrendezik a ’Szabadságszeretők’ című kongresszusukat — jelentette a bemondó. — Céljuk, megtanítani az embereket arra, hogyan található meg az igazi szabadság napjaink világában. Minden résztvevőt szívesen látnak.”
Ez emlékezetes esemény volt Afrika e távoli csücskében! Mert ez volt az első alkalom, hogy Jehova Tanúi itt kerületkongresszust tartottak, és 1024 személy volt jelen, hogy örvendjen annak. Néhány évvel ezelőtt Mozambikban ilyen esemény nem történhetett meg ilyen nyíltan, mivel Jehova Tanúinak munkája be volt tiltva. Szeretnél hallani azokról a bátor áldozatokról, melyeket azért hoztak, hogy részt vegyenek ezen a kongresszuson?
Inhambane tartomány, mint Afrika sok más része, különösen csodálatos. Könnyű arab hajókhoz hasonló, háromszög alakú vitorlákkal felszerelt halászhajók szelik a tengert távol a partoktól. A kókuszpálmák bőven hozzák gyümölcsüket. De csúf kísértet járja be a tájat: a polgárháború!
Azok számára, akik pálmalevelekből készült kunyhókban alszanak, nem szokatlan az egész éjszaka zajló bozótháborúban résztvevő nehéztüzérség közeli vidékekről idehallatszó tompa bumm! bumm!-jaira ébredni a kora reggeli órákban. Túl gyakran az ártatlan állampolgárok szenvednek. Néha hiányzó vagy megcsonkított végtagokkal sántikáló gyermekeket látni. Még Jehova néhány Tanúja is sebhelyeket visel az arcán vagy a testén az elszenvedett brutalitás miatt.
Ilyen körülmények között minden résztvevő mélységesen értékelte a „Szabadságszeretők” kongresszust. A kongresszus helyszíne felé vezető úton leselkedő rajtaütések ellenére a vidéki területekről sok családi csoport elhatározta, hogy eljön. Az odajutás sem volt kényelmes, mivel a tömegközlekedés többnyire nagy, nyitott teherautókon történik. Néha 400 utas préselődik össze a teherautón! Számos ilyen teherautó rendeződik karavánba, melyeket fegyveres katonai védelem kísér.
Nora és három lánya — egy, három és hat évesek — volt az egyik család, akik az életüket kockáztatták az ilyen utazással. Hónapokon át jó előre spórolt, hogy elutazhasson. Az a tény, hogy nem állt rendelkezésére előre megbeszélt szálláshely a kongresszuson, nem vette el a kedvét. Sok más személlyel együtt Nora és családja az összejövetel helyszínén egyszerűen a szabad ég alatt főzött, evett és aludt.
Még a kegyetlen trópusi hőséget követő óriási felhőszakadások sem voltak képesek csökkenteni a testvérek féktelen boldogságát, akik együtt örvendtek a szellemi lakomának. Úgy érezték, hogy semmi sem fontosabb számukra, mint az, hogy ott vannak a kongresszuson. Összesen 17 személy szemléltette önátadását az Indiai-óceán meleg vizében. Amint az alámerítkezés befejeződött, a nagy, vidám nézősereg indíttatva érezte magát arra, hogy dicséretet énekeljen Jehovának.
Az imádók ezen csoportja valóban felfedezte, mit jelent szeretni az Istentől kapott szabadságot. Hans, a fővárosból, Maputóból érkező küldött ezt mondta: „Egy új korszak kezdetét látjuk Jehova Tanúi munkájában Afrika ezen részén.”