„Az értékelés könnyei”
„AZ ÉRTÉKELÉS könnyeit ejtve, éppen most fejeztem be a ’Hogyan segíthetünk a depresszióban szenvedőknek visszanyerni örömüket’ című cikk olvasását.” (Őrtorony 1990. március 15., 26-30. oldal.) Így kezdődik annak a sok elismerő levélnek egyike, amit a Társulat kapott az 1990. március 1–jei és 15–i számban megjelent, a depresszióval foglalkozó cikkek nyomán. A fenti szokatlan kijelentés egy japán testvérnőtől származik, akinek fiatal fia egy ideje skizofréniában szenved. A testvérnő a továbbiakban ezt írja:
„Mindennap vigasztalnom és bátorítanom kell egy depressziós embert, és sokszor már túl kimerültnek érzem magam a folytatáshoz. Mikor beáll a sötétség, a fiamat elfogja a rémület és az aggodalom. Altatókat adok neki, odaülök az ágyához, dörzsölöm a kezét, és kezem a fejére teszem, amíg elalszik. Olyan, mintha egy csecsemőt tennék ágyba, és körülbelül egy óra szükséges, amíg végül mély álomba merül. Ilyenkor megkönnyebbülést érzek, de ugyanabban a pillanatban azt mondom magamnak: holnap reggel kezdődik minden elölről.
A fiam ezt mondja: ’Nem vagyok jó semmire. Nincs remény a számomra.’ Mindennap szomorúan kérdezi: ’Meg fogok gyógyulni valaha is ebből a betegségből? Mikor fogok megszabadulni a gyógyszerektől? Meddig fog ez az élet így folytatódni?’ Sokszor teszek fel kérdéseket neki, hogy megváltoztassam a gondolkodását, amint azt a folyóirat javasolta. Ez segít, hogy bizonyos fokig összeszedje magát. De naponta újra végig kell csinálnunk ugyanezt.
Sokszor előfordul az is, hogy a fiam felhívja a véneket [a helyi gyülekezetből] az éjszaka közepén, amikor rendkívül nyugtalannak érzi magát, és arra kéri őket, imádkozzanak érte. Ez komoly vigasznak tűnik a számára, és megnyugtatja az elméjét . . . Gyakorta előfordul, hogy a fiam állapota olyankor rosszabbodik, amikor a férjem (aki nem hívő) távol van, üzleti úton. Ha segítséget kérek telefonon, sok testvér siet az otthonunkba.
Szívem mélyéből köszönöm, testvérek, hogy időről időre megjelentettek cikkeket erről a témáról, bizonyítva ezzel gondoskodásotokat a gyengék szükségletei iránt.”
H. H. [Aláírás]