Olvasók kérdései
◼ Jézusnak a János 15:15-ben mondott szavaira való tekintettel, a keresztényeknek Jézus „rabszolgáinak” kell tekinteni magukat, vagy tekinthetjük magunkat az ő „barátainak” is?
Tulajdonképpen lehetünk Jézusnak rabszolgái és barátai is, sőt, kell is, hogy azok legyünk. Ennek megértése végett, figyeljük meg, mit mondott Jézus hűséges apostolainak a velük töltött utolsó éjszakáján:
„Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki lelkét adja oda barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, amit én parancsolok nektek. Nem nevezlek többé titeket rabszolgáknak, mert a rabszolga nem tudja, mit tesz az ő ura. Hanem barátaimnak nevezlek titeket, mert mindazokat a dolgokat, amelyeket az én Atyámtól hallottam, tudattam veletek” (János 15:13–15)
Először is, mit értett Jézus azon, hogy lojális tanítványai rabszolgák? Nem abban az értelemben értette a rabszolga kifejezést, hogy Ádám minden emberi leszármazottja tökéletlennek született és így el van adva a bűn rabságába vagy rabja a bűnnek (János 8:34; Róma 5:18, 19; 6:16; 7:14). Miként mi is mint keresztények, az apostolok is egyszer ily módon rabszolgák voltak, de Jézus váltságáldozata alapján megszabadultak vagy szabaddá lettek (1Péter 1:18, 19; Galata 4:5). De teljesen mégsem lettek szabadok. Ahogyan Pál apostol később írta, „áron vétettek meg”, Jézus vérén, úgyhogy Istennek és Krisztusnak lettek a rabszolgái (1Korinthus 6:20; 7:22, 23)
A János 15:15-ben tehát Jézus szavaiból nem lehet azt következtetni, hogy hűséges apostolai, akik nemsokára elnyerik a szent szellemet és felkent keresztényekké lesznek, többé nem rabszolgák. (Vö. János 15:20.) Természetesen az nem lealázó és halált hozó, ha valaki Istennek szolgál Krisztus által. Inkább a szeretet kifejezője és az élet megőrzését jelenti (2Timótheus 4:8; Titus 1:1, 2). Az a keresztény, aki örömmel elfogadja Krisztus vérének értékét és Isten rabszolgájává válik, csak akkor nézne szembe az örök halállal, ha ezután elvetné ezt a váltságáldozatot és visszafordulna a bűnbe, és újra a bűn rabszolgája lenne (Galata 1:10; 4:8, 9; Zsidók 6:4–6) Ennélfogva, Jézus tanítványai továbbra is Isten és Krisztus rabszolgái, de ennél többek is. Miért?
Jézus és apostolai megértették, hogy az akkori, természetszerűleg rideg, vagy előírásos úr-rabszolga kapcsolatban ’egy rabszolga nem tudja, mit tesz az ő ura’. Normális körülmények között az emberi rabszolgatartó úr nem társalgott a megvett rabszolgájával, s nem beszélt vele bizalmas gondolatairól és érzéseiről.
Jézus szavaiból viszont az tűnik ki, hogy az apostolai esetében ez egészen másként van. Ezt mondta Jézus: „Barátaimnak nevezlek titeket, mert mindazokat a dolgokat, amelyeket az én Atyámtól hallottam, tudattam veletek” (János 15:15). Igen, mint ahogyan az a meghitt barátok között szokás, Jézus feltárta előttük részletesen mindazt, amit nem értettek, vagy amik titkosak voltak (Máté 13:10–12; 1Korinthus 2:14–16). Az apostolok, noha akkor Isten szolgái vagy rabszolgái voltak Jézus által, élvezték Jézussal az igazi barátokra jellemző meghitt bizalmas viszonyt. (Vö. Zsoltárok 25:14.) Ez mindannyiunkra érvényes lehet, és kell is, hogy az legyen. Milyen kiváltság, hogy olyan mennyei Uraink vannak, akik mint barátok megtisztelnek bennünket bizalmukkal, és megbíznak bennünk!