Olvasók kérdései

◼ Mi volt Mózesnek az a vétke, amely miatt nem mehetett be az Ígéret földjére? Vajon az, hogy megütötte a sziklát és nemcsak parancsolt a sziklának, vagy az, hogy elmulasztotta Jehova Istent dicsőíteni?

Úgy tűnik, Mózes vétke nem csupán az volt, hogy megütötte a sziklát, ahelyett, hogy csak parancsolt volna a sziklának, ahogy szólt Isten utasítása.

A negyvenéves vándorlás vége felé, az izraeliták Kádes-barneáben táboroztak a Cin (vagy: Párán) pusztaságában. Már évtizedekkel azelőtt is itt táboroztak, valőszínűleg azért, mert ezen a területen három forrás is volt, amely körül zöldellő oázis díszlett. Bár ez alkalommal vízszűkében voltak, ami talán azt is jelentette, hogy nem találtak kellő élelmet maguknak. Ezért pörölni kezdtek Mózessel, Jehova képviselőjével: „Miért vezettetek ki bennünket Egyiptomból erre a rossz helyre? Itt nincs hely vetésre, és nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, és még ivóvíz sincsen!” (4Mózes 20:5).

Isten akkor azt parancsolta Mózesnek és Áronnak: „Vedd a botodat és gyűjtsd össze a közösséget, . . . és szemünk láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet. Fakassz nekik vizet a sziklából, és adj inni a közösségnek és teherhordó állataiknak” (4Mózes 20:8). Mi történt ezután?

„Mózes és Áron összehívta a gyülekezetet a szikla elé, és ezt mondta nekik: ’Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából?’ Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött a botjával a sziklára. Erre sok víz kezdett kifolyni” (4Mózes 20:10, 11).

Egyesek arra mutatnak rá, hogy Isten utasítása értelmében Mózesnak és Áronnak ’parancsolni kellett volna a sziklának’ és nem ’megütni a sziklát’. Vajon ez az eltérés váltott ki Jehovából oly nagy nemtetszést, hogy emiatt tiltotta volna meg Mózesnek és Áronnak, hogy ők vezessék be Izraelt az Ígéret földjére?

Nem látszik ésszerűnek ez az érvelés. Tény, hogy a kivonulás után néhány hónapon belül a nép már zúgolódni kezdett a vízhiány miatt. Erre a Sinai-hegy (Hóreb) közelében került sor, vagyis annál a helynél, amelyet Méribának neveztek. Figyeljük meg, mit parancsolt meg Isten ez alkalommal: „Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. És üss a sziklára és víz fakad belőle, és igyon a nép” (2Mózes 17:2–7; 33:6). Így, amikor Kádesban Mózesnek Isten utasítása szerint parancsolni kellett volna a sziklának, Mózes inkább arra hajlott, hogy azt tegye, amit korábban is tett Isten utasítására, noha Isten szerint a sziklának való parancsolás is elegendő lett volna.

Úgy tűnik, ennél több játszott közre a Mózes és Áron ellen megnyilvánuló isteni ítéletnél. Miről lehetett itt szó? Mózes az elégedetlenkedő népnek azt mondta: „Ebből a sziklából fakasszunk nektek vizet?” A Zsoltárok 106:33. verséből megtudhatjuk, mi volt e probléma lényege. E vers szerint Mózes elkeseredetten cselekedett és ’meggondolatlanul szólt ajkaival’. Dühös kifakadásával önmagára és Áronra terelte az emberek figyelmét, és nem arra, aki igazában e csodát művelte, vagyis aki vizet fakasztott nekik. Ezért, mielőtt Mózes meghalt volna az Ígéret földjének határa előtt, Isten emlékeztette őt erre a Kádes-bernea-i jelenetre, és ebben kimutatta, hogy azzal vétkezett Mózes, hogy ’nem szentelte meg Istent az emberek szeme láttára’ (4Mózes 27:12–14).

Milyen tanulságot vonhatunk le ebből? Bár nagyon fontos, hogy tartózkodjunk a dühből fakadó cselekedetektől, de az is fontos, hogy tudjunk uralkodni indulatainkon, főleg ha mások ezt elmulasztják. Ha megengedjük, hogy túlzottan felzaklassanak, lehet, hogy Isten szolgáit emberi alapon kezdjük majd megítélni, elfeledkezvén arról, hogy ők még mindig Isten „juhai”. Igaz, hogy tökéletlenek és tehetnek olyan dolgokat, amikkel felbosszantanak bennünket, ennek ellenére ők Isten „népét és legelőjének nyáját” alkotják (Zsoltárok 100:3). Isten ezekért is odaadta Fiát, hogy meghaljon, nemde az volna tehát a helyes álláspont, ha nem veszítenénk el türelmünket irántuk és azt néznénk, hogyan állnak Isten előtt, ahelyett, hogy arra figyelnénk, hogy mi hogyan érzünk őirántuk, és ők milyen hatással vannak ránk?