A kövületekkel kapcsolatos ostobaságok

Az evolucionisták közt dúló versengést kommentálva — amelyben akörül folyik a vita, hogy ki akadt a legrégibb és legjobb kövületre —, a The New York Times egyik cikke megjegyzi, hogy a paleoantropológia [ősembertan] olyan „tudományág, amely bővelkedik drámai kijelentésekben, ámde szűkölködik valódi, biztos ismeretben. A paleoantropológia az anatómia és a geológia szigorú tantárgyait hívja segítségül, de olyan tág teret enged a körülmények szerencsés összejátszásának, hogy az ember keletkezésének elméletei kezdenek többet mondani a szerzőről, mint magáról a tárgyról”.

A Times cikkírója megemlíti „az angol evolucionisták példáját, [akik] kritika nélkül elfogadták a piltdowni kövületeket, amelyek 1910 körül kerültek napvilágra” — és amelyek később beugratásnak bizonyultak. Hogy rámutasson, milyen kevés változás történt azóta az evolució mai híveinél, a Missing Links [Hiányzó láncszemek] című könyvet idézve, a cikkíró kijelenti: „[A modern paleoantropológusok] ugyanúgy ragaszkodnak az elképzeléseiket támogató téves adatokhoz, mint a korábbi kutatók.” Mi okozza vajon a tudományos tárgyilagosságnak ezt a feltűnő hiányát? A Times szerint: „Egyik oka ennek talán az lehet, hogy bizonyos elméletek nagyobb anyagi támogatásban részesülnek, mint mások [vagy, „jobb” kövületek jobb befektetésnek bizonyulnak]. . . . Egy új koponya felfedezője gyakran újra megrajzolja az ember családfáját; a saját leletét teszi annak az ágnak a középpontjába, amely egyenesen az emberhez vezet, mindenki másnak a koponyáját pedig mellékágakra helyezi, amelyek sehová se vezetnek.”

Mindenesetre azt mondja a cikkíró: „A kövületek legtöbb bizonyítéka jól illene egy biliárdasztalhoz”, ahol mindenkinek az értelmezése ki lenne téve hirtelen változásoknak.