Olvasók kérdései

◼ Mi a helyes teendő a gyülekezet részéről, ha valaki elhagyja az igaz krisztusi hitet és más vallás követője lesz?

Ilyen eset ritkán fordult elő az első században. Nem meglepő, ha ma is előadódik időnként. Ha ez az eset állna elő, a gyülekezetnek megfelelő intézkedést kell tennie a lojális keresztények szellemi tisztaságának megóvása érdekében.

Az egyik szótár meghatározása szerint, hitehagyás bűnét meríti ki az, aki „megtagad egy vallást, politikai pártot vagy bizonyos alapelveket, stb.“ Más szavakkal: „Hitehagyás. . . 1: egy vallásos hit elhagyása; 2: korábbi lojalitás feladása.“ Ennek megfelelően Iskariótes Júdás hitehagyó lett, amikor elhagyta Jehova Isten imádatát és elárulta Jézust. Később, de még János és az első tanítványok életében mások is hitehagyók lettek, amikor elhagyták az igaz hitet. János ezt írta: „Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna“ (1János 2:19).

Mi a teendő hasonló helyzetben ma? Ha a gyülekezet véneinek vagy pásztorainak tudomásukra jut, hogy egy alámerített keresztény, aki megszakította Jehova népével a kapcsolatot, más vallás követője lett, Jézusnak az eltévedt juhról szóló szavaival összhangban, a szellemi pásztorok igyekeznek az ilyen személy segítségére sietni. (Máté 18:12-14; vö. 1János 5:16.) De mi történjék akkor, ha az ügy kivizsgálásával megbízott pásztorok azt állapítják meg, hogy az illető nem kíván tovább kapcsolatot ápolni Jehova népével, és eltökélt szándéka, hogy megmarad a hamis vallásban?

Ez esetben egyszerűen bejelentik a gyülekezetnek, hogy X. Y. megszakította a testvéri kapcsolatot és többé nem Jehova Tanúja. E szóban forgó személy feladta korábbi lojalitását. Nem szükséges azonban hivatalos kiközösítési eljárást lefolytatni ellene. Miért? Mert önként szakította meg kapcsolatát a gyülekezettel. Feltehetőleg nincs szándékában volt testvéreivel kapcsolatban maradni és rábeszélni őket az ő útjának követésére. A lojális testvérek nem keresik a vele való barátkozást, mivel ʼközülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valókʼ. (1János 2:19.) Az ilyen ʼközülünk kiváltʼ és testvéri kapcsolatot megszakító személy esetleg elkezdhet hamis vallást vagy hitehagyást terjesztő levelet vagy irodalmat küldözgetni másoknak. Ez csak azt hangsúlyozná, hogy egyáltalán „nem volt közülünk való“.

A Szentírás figyelmeztet arra, hogy egyesek megpróbálnak Isten népe között megmaradni és ott másokat félrevezetni. Pál apostol ezt tanácsolta: „Sőt ti magatok közül is támadnak majd férfiak, akik elferdített dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a tanítványokat“ (Cselekedetek 20:30). Pál nyomatékosan figyelmeztette a keresztényeket, hogy „tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy ellenkezőt tanítanak, mint amit tanultatok. Térjetek ki előlük!“ (Róma 16:17, 18, Ökumenikus fordítás).

Ha valaki az igaz keresztények között hamis tanítóvá válna, mint például Himenéus és Filétus Pál idejében, a nyáj pásztorai kötelesek a juhokat megvédeni. Ha az illető nem fogadja meg a szeretetből jövő figyelmeztetést és kitart szektáskodásában, egy vénekből álló bizottság kiközösítheti vagy eltávolíthatja a gyülekezetből az ilyen személyt hitehagyásért. (2Timótheus 2:17; Titus 3:10, 11.) A gyülekezet testvérei és testvérnői követni fogják Pál útmutatását, vagyis „kerülni“ fogják azt, aki megpróbál „szakadásokat előidézni“. János tanácsa is hasonló ehhez: „Bárki megy is hozzátok és nem ezt a tanítást viszi, soha ne fogadjátok be otthonotokba, ne is köszöntsétek őt“ (2János 10).

◼ A babiloni fogságból visszatérő zsidók hány kilométert tettek meg: körülbelül 800 vagy 1600 kilométert?

Ez az „Olvasók kérdései” cikk megjelent az Őrtorony külföldön kiadott változatában.

Lásd: w87 12/1 31. o.