Olvasók kérdései

◼ Miért hivatkozott Az Őrtorony a Makkabeusok első könyvében feljegyzett eseményekre, ha a könyv az Apokrifákhoz tartozik?

A Segítség a Biblia megértéséhez című forrásműben hosszú cikk foglalkozik az „Apokrifákkal”. Bizonyítékokat tár fel arra vonatkozólag, miért nem tekinthetők az Apokrifák kánonikus könyveknek, jóllehet a Római Katolikus Egyház ezeket is annak tartja. A zsidók sohasem ismerték el az Apokrifákat kánonikus könyveknek. A katolikus Jeremos, a latin Vulgata Biblia fordítója szintén nem tartotta annak. Az apokrif könyvek tehát nem tartoznak az ihletett írások, vagyis a bibliai könyvek közé (2Timótheus 3:16).

Az apokrif Makkabeusok első és második könyve ennek ellenére sok tényszerű anyagot tartalmaz. A Segítség című könyv a Makkabeusok első könyvéről ezt mondja: „Ez a zsidók függetlenségért folytatott küzdelméről szóló történelmi beszámoló, ami az i. e. második évszázadban, Antiochusz Epifánesz uralkodásának kezdetétől (i. e. 175-től) Makkabeus Simon haláláig (i. e. 134) terjedő időt öleli fel . . . A könyv elsősorban Mátyás és fiai: Judás, Jonathán és Simon hőstetteivel foglalkozik, akik a szíriaiak ellen vívott háborúban tüntették ki magukat. Abból az időszakból származó történelmi információ tekintetében ez a legértékesebb apokrif mű. De amint a The Jewish Encyclopedia megjegyzi: ’ez a történelem emberi szempontok szerint megírt történelem’ . ”

A Segítség című könyv a Makkabeusok második könyvéről még ezt mondja: „Bár sorrendben ez a Makkabeusok első könyve után következik, elbeszélése mégis ugyanarra az időszakra vonatkozik (i. e. 180—160). Nyilván más szerző írta, nem az, aki a Makkabeusok első könyvét. Az író a könyvet egy bizonyos cirenei Jazon előző munkáinak összegezéseként mutatja be. E könyv a zsidóknak Antiochusz Epifánesz idejében történő üldözéséről szól, elmondja a templom kifosztását és a későbbi újrafelszentelését.”

E két könyvből vett idézetek vagy utalások tehát történelmi szempontból érdekesek lehetnek, anélkül, hogy ezzel azt akarnánk bizonyítani, hogy ez a két könyv vagy a többi apokrif könyv ihletett vagy kánonikus volna.

◼ Abból, hogy Jézus a kánai menyegzőn oly sok vizet változtatott borrá, arra lehet következtetni, hogy száznál többen voltak jelen ezen az ünnepen?

Bár Jézus csoda folytán elég sok finom bort állított elő e nagyszámú vendégsereg számára, nem kell azt gondolnunk, hogy csupán csak annyit, amennyire szükség volt, vagy amennyit éppen elfogyasztottak a vendégek.

A János 2:6–9-ben arról olvasunk, hogy „volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős” (Ö.f.: métréta, vagy ÚV.: folyadék mérésére szolgáló űrmérték). Jézus utasítása így hangzott: „Töltsétek meg a korsókat vízzel! ” Meg is töltötték őket „szinültig”. Ebből arra lehet következtetni, hogy mindegyik űrmérték egy „bát”, azaz 22 liter lehetett. Így számolva, a hat vizes kőkorsó 260—390 liter lehetett (1Királyok 7:26; Ezsdrás 7:22; Ezékiel 45:14).

Jézus és tanítványai ezen a menyegzőn minden bizonnyal nem ittak mértéktelenül. Ésszerű tehát az a következtetés, hogy száznál többen lehettek jelen, különben nem kellett volna annyi vizet borrá változtatni. De más alkalmakkor is, amikor Jézus csodálatosan megvendégelt tömegeget, nem a minimumra korlátozta igényeik kielégítését. Amikor a nőkön és gyermekeken kívül 4000 férfit megvendégelt, a megmaradt fölösleg „tizenkét kosár eleséget” tett ki. Egy ilyen nádkosár olyan nagy volt, hogy egy ember is elfért benne (Máté 15:32–38; Cselekedetek 9:25). Úgyszintén, minden bizonnyal még maradt a kánai menyegző után is ebből a csodálatos borból, amit később étkezéshez felhasználhattak. Ily módon is az jutott kifejezésre, hogy Jézus ugyanolyan bőkezű, mint Atyja (Cselekedetek 14:17; vö. Máté 14:14–21).

A kánai menyegzőn tehát sok kánai lakos és környező helységből származó ember lehetett jelen, de a Jézus által előállított bormennyiségből nem feltétlenül kell arra következtetni, hogy sok százan voltak jelen.

◼ Hogyan segíti a szent szellem a mai Vezető Testületet a vének kinevezésében?

Pál apostol az efezusi keresztény véneknek ezt mondta: „Ügyeljetek hát magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem jelölt ki titeket felvigyázókká az Isten gyülekezetének legeltetésére, amelyet a saját [Fiának] vérén vásárolt meg” (Cselekedetek 20:28).

Pál nem fejtette ki részletesen, hogyan működött Isten szelleme e kinevezéseknél. De bizonyos bepillantást nyerhetünk Isten szelleme működésébe, ha megfigyeljük, mi történt akkor, amikor az első századi vezető testület megvizsgálta a körülmetélkedés kérdését. Végkövetkeztetésüket ezekben a szavakban összegezték: „A szent szellem és mi magunk jónak láttuk, hogy ne vessünk rátok további terheket ezeken a szükségeseken kívül” (Cselekedetek 15:28). Hogyan tudott Isten szelleme, az ő személytelen működő ereje hozzájárulni, hogy egy kötelező érvényű döntés szülessen meg általuk?

A Cselekedetek 15. fejezetéből kitűnik, hogy először Pál és Barnabás ismertette a körülmetélkedés kérdését. Ezután megvitatás következett. Péter apostol mondta, mi előzte meg a körülmetéletlen pogány Kornélius és háza népe alámerítkezését. Azt is kifejtette, hogy ’Isten (pedig) tanúskodott mellettük, mert megadta nekik is a szent szellemet, miként nekünk is’ (Cselekedetek 15:7, 8; 10:9–48). Ezután Pál és Barnabás beszélt arról ’a sok jelről és csodáról, amelyet Isten általuk vitt végbe a nemzetek között’ (Cselekedetek 15:12). Így, a szent szellemnek Péteren, Kornéliuson, Pálon, és Barnabáson való működéséből azt állapították meg, hogy szükségtelen pogányoknak körülmetélkedniük.

Mindenesetre ennél a döntésnél, amelyet a vezető testület hozott, a szellem még más módon is közreműködött. Föltételezhető, hogy az apostolok kérték a szent szellem segítségét a helyes döntéshozatalhoz. Jakab tanítványt a szent szellem emlékeztette az Ámos 9:11, 12. próféciájára, és ennek alapján fel tudta ismerni e jövendölés beteljesülését. Ezenkívül, ez a prófécia a szent szellem ihletésére iródott (Cselekedetek 15:13–20). Továbbá, a vezető testületet alkotó „apostolok és jeruzsálemi vének” olyan keresztények voltak, akik a szent szellemmel kenettek fel, és akiknek életében megmutatkozott a szent szellem működése oly módon is, hogy megteremték annak gyümölcseit (Cselekedetek 15:2; Róma 8:14–17; 1Korinthus 7:40; Galata 5:22, 23).

Anélkül, hogy hallható utasítást kaptak volna a körülmetélkedés kérdésében, a vezető testület tagjai helyesen mondhatták, hogy „a szent szellem” vezette őket döntésükben.

Hasonló a helyzet a keresztény férfiaknak a mai gyülekezetekben vénekké vagy felvigyázókká történő kinevezésekor is. Egy vénekből álló csoport rendszeres időközönként (valószínűleg a Társulat által kinevezett utazó felvigyázóval együtt) összejön, hogy megbeszélje, alkalmasak-e a felvigyázóknak ajánlott testvérek a kinevezésre. E csoport tagjai már korábban kinevezett vének, akik életükkel bizonyították, hogy rendelkeznek a szellemmel. A kinevezés megtárgyalása imával kezdődik, s imában a szent szellem útmutatását kérik. Ez összejövetel alkalmával részletesen elemzik, hogy az egyes testvérek meg tudnak-e felelni a Bibliában a vének számára előírt feltételeknek. Ezek az alkalmassági feltételek szintén a szent szellem útmutatására lettek feljegyezve (1Timótheus 3:2–7; Titus 1:5–9). Azt is vizsgálják, hogy a szóban forgó testvér életmódjával bizonyítékát adja-e annak, hogy „teljes-e szent szellemmel és bölcsességgel” (Cselekedetek 6:3). Ha egyöntetűen azt állapítjuk meg, hogy illik ez a megállapítás a testvérre, és ésszerű mértékben megfelel az előírt alkalmassági feltételeknek, akkor ajánlásukat továbbítják a szellemtől elhívott Vezető Testülethez vagy annak választott képviselőihez. Később aztán tájékoztatni lehet a gyülekezetet a testvér kinevezéséről.

Érthető módon, a kinevezett vén ezzel nem válik tökéletessé, vagyis még tökéletlen és lehetnek bizonyos korlátai. Az apostolok is tökéletlenek voltak, és nemcsak kiválasztásuk előtt, hanem még később is, amikor a vezető testületben szolgáltak (Lukács 9:46, 54; 22:54–62; Galata 2:11–14). De minden kétséget kizáróan rendelkeztek Isten szellemével, és e szellem vezetése mellett lettek kinevezve. Hasonlóképpen, a mai testvérek és testvérnők is bízhatnak abban, hogy ’a szent szellem nevezi ki a felvigyázókat a gyülekezet legeltetésére’ (Cselekedetek 20:28). Velük kapcsolatban ilyen tanács olvasható: „Emlékezzetek meg előljáróitokról, akik az Isten Szavát szólták nektek, és miközben figyelitek viselkedésük kimenetelét, kövessétek hitüket” (Zsidók 13:7).