Egy hűséges harcos távozott tőlünk
Az Őrtorony (1983. szeptember 1-i angol kiadásában, 1983. december 1-i német kiadásában) Isten szervezetével előrehaladni” címmel közölte Grant Suiter, Jehova Királysága hű harcosának életbeszámolóját. A cikk vége megemlítette, hogy Suiter testvér kritikus hátgerincsérülést szenvedett. Ez május 30-án történt. Annak ellenére, hogy majdnem teljesen megbénult, Suiter testvér közel hat hónapig küzdött az életbenmaradásért. Súlyos körülményei ellenére beszélni sem tudott már, továbbra is nagy érdeklődéssel figyelte Jehova szervezetének, amelynek 36 éven keresztül mint titkár-pénztáros szolgált, földi fejlődését. November 22-én reggel befejezte földi pályafutását, és Brooklynban a Béthel-család, valamint az Őrtoronyfarm a reggeli ima után értesült erről.
November 23-án, szerdán este a brooklyni Béthel-család Királyságtermében emlékünnepélyt tartottak, amelyet televízión közvetítettek az éttermekbe és telefonkapcsolással az Őrtoronyfarmokra. Így a 3123 személyt számláló Béthel-család nagy része, beleértve a Gileadiskola hallgatóit és a nagy számban megjelent vendégeket, hallhatta a beszédeket, melyeket a család több tagja tartott. Nem dicsőítő beszédek voltak ezek. Inkább arra lettek buzdítva a jelenlevők, hogy tanuljanak Suiter testvér hű pályafutásából, aki valóban „az igazságosság egy nagy fájának” és a Királyságérdekekért folyó harcban győztesnek bizonyult. (Ésaiás 61:3; Jelenések 14:13). Nagyra becsüléssel lett megemlítve a hűséges segítség, amelyet Edith felesége férje földi szolgálatának utolsó napjaiban tanúsított.