Isten Szava élő
Ki vehet részt?
Március 29-én, naplemente után, az egész világon, amint ezt fent láthatod, összejövetelek ezrei kerülnek megrendezésre. Jézus Krisztus halálának emlékére tartják ezt az ünnepet. Figyeld meg, hogy kenyér és bor áll körbenyújtásra készen. Ki vehet ezekből a szimbólumokból?
E kérdés megválaszolására az segít nekünk, amit Jézus 11 hű apostolának mondott, amikor az emlékvacsorát elrendelte. Amidőn apostolainak nyújtotta a kehely bort, így szólt: „Ez a kehely az új szövetséget jelenti vérem által, amely értetek lesz kiontva.” (Lukács 22:20) Így Jézus Krisztus áldozathalálával egy „új szövetség” lépett érvénybe. Mi volt az az „ó” vagy „előző” szövetség, amelyet fölváltott? (Zsidók 8:13)
Ez a törvényszövetség volt, amelyet Izrael népe kapott, röviddel azután, amikor megmenekült az egyiptomi fogságból. Mózes volt a közbenjárója vagy közvetítője ennek a Jehova Isten és Izrael közti szövetségnek (ahogy Jézus „egy új szövetség közvetítője” lett). A Sinai hegyen az állatáldozatokkal lépett érvénybe a törvényszövetség (Zsidók 9:15–20). De figyelemre méltó, hogy tömérdek összeverődött népség — nem izraeliták, de akik velük menekültek Egyiptomból — is jelen volt. S bár örvendhettek e szövetség javainak, nem voltak annak részesei. (2Mózes 12:38, 43–45, 48, 49).
Az új szövetséggel kapcsolatban hasonló a helyzet. Csak az „Isten Izraelje”-ként megjelölt krisztuskövetők vetettnek föl e Jehova Istennel kötött szövetségbe (Galata 6:16). Jézus ezekről a korlátozott számú krisztuskövetőkről, mint egy „kicsiny nyájról beszél (Lukács 12:32). De van még egy „nagy sokasága” azoknak a krisztuskövetőknek, akiket Jézus úgy nevez, mint az ő „más juhait” (Jelenések 7:9, 10, 14; János 10:16). S bár ők örvendhetnek az új szövetség javainak, nem részesei annak.
János apostol a Jézus áldozatából hasznot húzó két csoport közti különbséget mutatja, amikor Jézusról ezt mondja: „Ő egy (bűnbetakaró) engesztelő áldozat bűneinkért (a „kicsiny nyáj” bűneiért) de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is. (1János 2:2).
Ezért a Jézus halálára emlékeztető emlékvacsora ünnepen csak azok vesznek részt a szimbólumokban, a kenyérben és a borban, akik „Isten Izraeljét” képezik. E szellemi izraelitákból álló test 144.000-ből tevödik össsze, akik Krisztussal uralkodnak majd az ő mennyei királyságában (Jelenések 14:1). Ugyanakkor a „más juhok” nagy nemzetközi közössége, amely nem vesz részt, örök életnek örvendhet egy paradicsomi földön, mialatt elnyerheti a királyságuralom javait.
[Kép a 6., 7. oldalon]
„MÁS JUHOK” ÉS „KICSINY NYÁJ”