Olvasók kérdései

■ Hogyan segíthetünk a gyülekezetünk azon tagjainak, akiknek kiközösített rokonuk van?

Jó dolog, ha a vének és mások is melegen és szeretettel törődnek az ilyen helyzetben levő keresztényekkel, mivel kedves és megértő magatartásukkal segíthetnek ellensúlyozni az ilyen helyzetből adódó érzelmi és szellemi kellemetlen hatást. A kiközösített rokonnal rendelkező keresztényeknek, valamint segítőkész társaiknak is, világos és helyes nézetet kell vallaniuk a kiközösítéssel kapcsolatban.

Isten Szava arra utasítja a gyülekezetet, hogy zárja ki soraiból a bűnbánást nem tanúsító és a bűnt gyakorló személyt (1Korinthus 5:11–13). Ez megóvja a gyülekezetet általánosságban a fertőzéstől, megőrzi annak jó hírnevét. Ámde személyes vonatkozásban a család lojális keresztény tagjai, valamint azok, akik szeretnének segíteni nekik, szintén védelemre szorulnak. És hogy miért, az nyomban kiderül, ha megvizsgáljuk, mit árul el a kiközösített egyén a saját szívállapotáról.

Figyeljük meg a következő kétféle helyzetet. Mindkettő a kiközösítéssel kapcsolatos:

Először, ha valaki súlyos bűnt követ el, amiért elvesztheti Isten kegyét és kiközösíthetik, szellemi vénekből álló bizottság találkozik az illetővel. Talán ő maga is rádöbbent már viselkedésének helytelen voltára, szívében megbánta, és gyakorolni kezdte a „megbánáshoz illő cselekedeteket” (Cselekedetek 26:20). Ha így van, a vének Isten Szavával feddésben részesítik őt, bibliai tanácsot adnak neki, hogy miként ‘egyenesítse ki lábainak ösvényét’, és együtt imádkoznak vele és őérte. Mivel megbánta bűnét, nem szükséges kiközösíteni, és sem a családja, sem mások nem kell hogy kiközösítettnek tekintsék (1Timótheus 5:20; Zsidók 12:13; Jakab 5:14–16).a

Másodszor, előfordulhat, hogy amikor a bizottság találkozik a bűnössel, az illető még nem bánta meg a bűnét. Az összejövetel alatt a véneknek talán sikerül, a szívére hatni, ráébreszteni bűnének súlyosságára (Vö. 2Sámuel 12:1–13.) Természetesen, mivel addig nem mutatott fel semmiféle ‘megbánáshoz illő cselekedetet’, a véneknek nagyfokú óvatosságot kell tanúsítaniuk, és meg kell győződniük arról, hogy nem csupán azért szomorú-e vagy amiatt szégyenkezik-e, hogy rajtakapták a bűn elkövetésén (Lukács 3:8). A gyülekezet érdekében teljesen meg kell győződniük arról, hogy valóban megbánta-e tettét és kész-e ‘Istenhez térni bűnbánathoz illő cselekedetek által’ (Cselekedetek 26:20). Ha meggyőződtek arról, hogy őszintén megbánta tettét, megmaradhat a gyülekezetben, és a vének, a családja és mások is segíthetnek neki.

Nos, mit akartunk mondani, amikor ezt a kétféle vonatkozást említettük? Először is szerettük volna szemléltetni, hogy ha kiközösítenek valakit, az azért történt, mert a vétkes mindvégig valóban gonosz szívet tanúsított és/vagy, el volt szánva arra, hogy folytatja az Istenre gyalázatot hozó viselkedést. Péter azt mondta, hogy az ilyen személy állapota rosszabb, mint amikor még nem volt keresztény, mert olyan, mint ‘a disznó, amely visszatért a pocsolyába hemperegni’ (2Péter 2:20–22). Ez segít a keresztény rokonoknak és másoknak is abban, hogy Isten nézőpontjából tekintsenek a kiközösítettre.

Ámde az emberi érzelmek és kötődések nagy kihatással lehetnek ránk, és megnehezíthetik, hogy a kiközösítési határozat szellemében járjunk el, ha rokonról van szó. (Vö. 4Mózes 16:16–33.) Például egy hű keresztény feleség meg fogja érteni, hogy ha férjét kiközösítették, ez azt jelenti: a korábban meglevő szellemi kötelékek megszakadtak. A férj — a viselkedésével és annak következményeivel — megszakította a szellemi köteléket, amely közte és keresztény társai között megvolt. A felesége továbbra is szeretni és tisztelni fogja őt mint férjét és mint családfőt, ahogyan azok a feleségek teszik, akiknek a férje sohasem volt hívő (1Péter 3:1, 2). De már nem lehet vele szellemi közössége, nem folytathat vele bibliai beszélgetést, mint azelőtt (Példabeszédek 28:9). A feleség bizonyosan nagy veszteségnek fogja érezni azt.

Másfajta veszteséget érezhetnek továbbá a lojális keresztény nagyszülők, akiknek a gyermekét kiközösítették. Talán megszokták, hogy rendszeresen meglátogatják gyermekeiket és örülhetnek az unokáiknak. S most a szülőket kiközösítették, mivel elvetették Jehova irányadó mértékeit és helytelenül cselekedtek. Valami megváltozott a családban! Természetesen a nagyszülők döntenek abban, hogy sürgős családi ügyek megkövetelik-e korlátozott kapcsolat fenntartását kiközösített gyermekeikkel. És az unokáik is eljöhetnek meglátogatni őket. Mégis, milyen, szomorú dolog, hogy a gyermekeik, keresztényhez nem illő viselkedésükkel, megfosztották a nagyszülőket a természetes családi örömöktől!

Ezek a példák megmutatják, miért kell a keresztény hívőtársaknak nagyon is ébereknek lenniük az ilyen rendkívüli szükségletek terén, amikor a gyülekezet egyik tagjának közeli rokonát kiközösítették. Pál apostol arra buzdította a keresztényeket, hogy ‘vigasztalják a lehangolt lelkeket’. Ilyenek lehetnek ugyanis a lojális keresztény családtagok (1Thessalonika 5:14). De a vigasztalásunk ne korlátozódjon csupán a kiközösítés megtörténtekor elhangzó egyetlen kifejezésre. Hosszabb időre terjesszük ki a családtagok építését. Bizonyos értelemben még növeljük is azt, ha a hűséges családtag kénytelen hosszú időn át nélkülözni a kiközösített családtag szellemi társaságát. Természetesen a beszélgetéseink során nem szükséges a kiközösítést emlegetnünk. Mindössze arra van szükség, hogy meleg, őszinte, és mindenekfölött szellemi érdeklődést tanúsítsunk a lehangolt családtag iránt (Példabeszédek 15:23; Prédikátor 12:10; Károli: 12:12).

Sok jót tehetünk azzal is, ha keresztény társaságról gondoskodunk a hűséges családtag számára. Sok esetben a keresztény, akinek házastársát kiközösítették, elszigetelve érzi magát. A fentebb említettek szerint a kiközösített házastárs nem olyannak bizonyult, akit szívesen látunk magunk mellett. Vigyáznunk kell azért arra is, hogy ne keveredjünk a társaságába azon a címen, hogy meg akarjuk látogatni a keresztény házastársat és segíteni akarunk neki. Olyankor menjünk tehát meglátogatni őt, amikor tudjuk, hogy a kiközösített személy nem tartózkodik otthon.

Abban is segítenünk kell azokat a testvéreket és testvérnőket, akiknek kiközösített rokonuk van, hogy felismerjék, mennyire igazak az ihletett szavak: „Van barát, aki ragaszkodóbb a [test szerinti] testvérnél” vagy más vérrokonnál (Példabeszédek 18:24). Mi képtelenek vagyunk meg nem történtté tenni a kárt vagy pótolni minden veszteséget, amit a kiközösített személy okozott keresztény rokonainak. De ha felismerjük az ilyen keresztények sajátos szükségleteit, képesek leszünk ‘megvigasztalni másokat mindenféle nyomorúságban’, tehát ebben is. És képesek leszünk szeretettel erősíteni az ilyen sajátos szükségben levőket (2Korinthus 1:3, 4; Zsidók 12:12, 13).

[Lábjegyzet]