A „testvér”-gyűlölet tönkreteszi a nemzetet
A „GEO” című folyóirat szerint [Belgium] számos vezető személyisége felteszi a kérdést, hogy vajon az ország fennállásának 151-ik éve nem lesz-e az utolsó. De hát mi ennek az oka? Úgy tűnik, hogy a nemzetet alkotó 4 millió francia anyanyelvű vallon és az 5 és fél millió flamand anyanyelvű lakos között etnikai büszkeségből fakadó gyűlölet, egymás kölcsönös megvetése máris nagy kárt okozott az országnak és Belgium nemzeti élete szinte megbénult. A két egymással vetélkedő fél között nem egyszer tettlegességre került sor.
Pedig ezeknek az embereknek 98 százaléka római katolikus, tehát ők „testvérei” egymásnak. A vallás azonban — ahelyett hogy egyesítő erőnek bizonyulna — éppen olyan megosztott az intézmények és a szertartások terén, akárcsak az emberek. „A leuveni katolikus egyetem, Erazmuz egykori ,alma matere’ a nyelvi megosztottság miatt hanyatlásnak indult’ — jelenti ki a GEO. „Az ősi intézmény szinte minden ingó vagyonát módszeresen felosztották egymás között s ma a különvált partnerek csak a legszükségesebb kapcsolatot tartják fenn egymással.”
Az etnikai vagy nyelvi büszkeségből történő ilyen mély megosztottság arra készteti a gondolkozó embert, hogy megkérdezze: miért nem mutatnak jó példát Jézus igaz követőinek fő jellemvonásai alapján azok az egyháztagok, akik azt állítják magukról, hogy Krisztus igaz tanítványai? Jézus azt mondta: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Ján 13:35, 1979 Katolikus fordítás)