Az „isten” cím fordítása
A BIBLIA könyveit olyan időben írták, amikor a föld lakosainak többsége nem ismerte az igaz Istent. Ehelyett sok istent és istennőt imádtak. Pál apostol jól vázolta a helyzetet az ókori Korinthusban élő keresztény társainak: „Még ha vannak is olyanok, akiket ,isteneknek’ neveznek, akár az égben, akár a földön, miként van sok ,isten’ és sok ,úr’, nekünk a valóságban egy Istenünk van, az Atya.” — 1Kor 8:5, UV.
A Pál által használt eredeti görög nyelven az „Isten” szó helyén a The·oszʹ fordul elő, egy olyan kifejezés, amely az ókori görögök és más népek által imádott számos isten közül bármelyikre vonatkozott. Sem Pálnak azonban, sem a Keresztény Görög Iratok más íróinak, de még a Szeptuaginta (a Héber Iratok első görög nyelvű fordítása) zsidó fordítóinak sem volt kifogásuk az ellen, hogy ezt a kifejezést használják az igaz Istenre vonatkozóan.
Ennek ellenére, amikor az első századi keresztények olyanoknak beszéltek, akik nem ismerték a Teremtőt, a The·oszʹ kifejezést olyan értelemben használták, melynek alapján senki sem gondolhatta, hogy az igaz Isten egyenértékű lenne a sok hamis isten közül bárkivel. Például az athéniakhoz szólva Pál apostol ezt mondta: „Mialatt jártam és gondosan megfigyeltem a tárgyakat, melyeknek hódoltatok, találtam egy olyan oltárt is, melyen ez a felirat állt: ,Egy Ismeretlen Istennek.’ Amit tehát ti nem ismerve isteni önátadással tiszteltek, ezt hirdetem nektek. Az Isten, aki a világot alkotta, és mindent, ami benne van — mivel Ő az ég és föld Ura — kézzel csinált templomokban nem lakik, sem nem szolgálhatják Őt emberi kezek, mintha valamire szüksége volna, mert Ő maga ad mindenkinek életet, lehelletet és mindent.” — Csel 17:23-25, UV.
Az igaz Isten azonosítására vonatkozó ilyen magyarázattal a hallgatóknak nem volt nehéz különbséget tenni a Teremtő és az Athénben imádott sok hamis isten között. Az a tény, hogy a the·oszʹ címet használták a hamis istenségekre vonatkozóan is, semmiképpen nem homályosította el a Teremtő valódi személyét.
Ésszerűen tehát a mai fordítók helyesen teszik, ha követik az első századi keresztények szóhasználatát a the·oszʹ kifejezéssel kapcsolatban. Az a tény, hogy az „Isten”-re vonatkozó kifejezést az eredeti nyelven beszélő egyének a hamis istenekre vonatkozóan alkalmazták, önmagában még nem teszi helytelenné a szóhasználatot. Mindenesetre a The·oszʹ szó fordítására használt kifejezés alatt az olvasónak vagy hallgatónak a Mindenhatót kell értenie. Nem táplálhat olyan gondolatokat, melyek ellentétben vannak az igaz Isten személyiségével.
Vegyük például szemügyre az ókori görögök legfelsőbb istenségét, melynek neve Zeusz volt. Ez a név már nem felelne meg a héber Isten szó fordítására. A „Zeusz” név, amely a görögök pantheonjának legfelsőbb istenségét jelölte meg, egy emberi formába öltözött istent juttatna eszünkbe, akinek ráadásul halhatatlan élete lenne.
Egy tágabb értelmű kifejezés használata tehát mindenképpen jobb valamely szűkebb értelmű kifejezés használatánál. Így a szövegösszefüggés a szó értelmét az igaz Istenre korlátozná.
Ezért tehát szükségtelen lenne aggódni egy bizonyos kifejezéssel kapcsolatosan, melyet „Isten”-re alkalmaznak. Még a Bibliában is ugyanez a szó áll mind az igaz Istenre, mind a hamis istenekre vonatkozóan. A kifejezés önmagában nem tekinthető szentnek. Így nem lehet jogos ellenvetést hozni egy olyan megjelölés használata ellen, melyet kizárólag a hamis istenekre való utalások során alkalmaztak, mielőtt az ezen a nyelven beszélő személyek megismerték volna a Biblia Istenét.
Tulajdonképpen ez történt sok mai modern nyelvvel kapcsolatban is. Az „Istenre” használt japán kifejezés szó szerinti értelemben jelenthet „sok kis istent”. Etiópia két legfőbb nyelvén, az amharic és a tigrinya nyelven az Isten általános megjelölésére használt szó az Egziabher. Szó szerint a kifejezés jelentése: „a földek Ura”, vagyis ,az etiópiai földek Ura’. Ami az angol „Isten” szót illetti, „Az angol nyelv százéves szótára és enciklopédiai lexikona” (The Century Dictionary and Encyclopedic Lexicon of the English Language) című mű (3. kötet, 2561. old., 1899-es kiadás) azt állítja, hogy a kifejezés eredetileg semlegesnemű volt, és „általában a többes számú alakban fordult elő, mivel a pogány istenségekre alkalmazták, majd a tenton népek megtérésével a keresztényi értelmezés szintjére emelkedett”. A „Szavak eredete” (World Origins) című művében Wilfred Funk ezt mondja: „Minden hit központi szava az Isten, és az Isten cím története a találgatások gubancával egyenlő. Magát az Isten szót hasonló értelmű szavakra is lehet vonatkoztatni a dán, szász, ó-német, skandináv és más nyelveken, sőt az ősi lithuániai nyelven a szó vonatkozhatott egy olyan személyre is, aki mágiát gyakorolt.” – 279. oldal.
Ma már az Istenre alkalmazott kifejezések a korábban említett nyelvek bármelyikében sem idéznek téves gondolatokat a hallgatók vagy olvasók elméjében, jóllehet a kifejezést eredetileg nem a Teremtőre vonatkozóan használták. Így tehát nem lehet ellenvetést felhozni a bibliafordításokban való alkalmazásuk ellen.
Mint ahogy mindenben, ésszerű nézőpontot kell szem előtt tartani akkor is, amikor a Bibliában az Isten megjelölésére szolgáló szót használjuk. Mindent egybevetve tartsuk elménkben, hogy az „Isten”-re alkalmazott bármilyen kifejezés csupán cím, nem pedig tulajdonnév. Ami valóban megkülönbözteti az igaz Istent mindenki mástól, az az ő személyes neve — Jehova. — Zsolt 83:19.