Jézus alázatos királyi tette

JÉZUS Krisztus egyik kiemelkedő tulajdonsága az alázatosság volt. Önként lemondott magas mennyei állásáról, hogy emberré legyen, „rövid időre kisebbé, mint az angyalok”. (Zsid 2:7; Fil 2:5-7) A földön pedig nem azt kereste, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon alázatosan másokat. (Máté 20:28) Hátra van még azonban alázatos királyi tette, melyet mint „királyok Királya, uraknak Ura” (Jel 19:16) fog végrehajtani: „Aztán a vég, amikor átadja a királyságot Istenének és Atyjának” — olvashatjuk az utalást az 1Korinthus 15:24-ben (UV). Hogy megérthessük ennek jelentőségét, meg kell vizsgálnunk, mi volt a szándéka Jehovának azzal, hogy Fiát királlyá tette.

Mikor Jehova Isten az első emberpárt, Ádámot és Évát megteremtette, azt kívánta tőlük, hogy maradjanak meg szeretetben és teljes egyetértésben Istenükkel. Jehova örökké tartó életre teremtette őket, amennyiben jó kapcsolatot tartanak fenn vele, a feltétlen engedelmesség által. Megszegve Isten törvényét, Ádám és Éva elidegenítették magukat Teremtőjüktől és elveszítették azt a szellemi kapcsolatot, mely az örökké tartó élethez szükséges volt. Mivel Ádám eljátszotta tökéletességét, elveszítette azt a képességét is, hogy tökéletes utódok atyjává lehessen. „Annak okáért — mondja a Biblia — miképpen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és aképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindnyájan vétkeztek.” (Róma 5:12) Minthogy a bűn az Isten iránti tökéletes engedelmesség elvesztését jelentette, ez az egész emberi faj és Teremtője közötti egység megbomlásához vezetett.

Hogy Jehova nem szándékozott ezt az állapotot véglegesíteni, nyilvánvalóan kitűnik abból, amit Pál apostol írt Krisztus szerepéről az 1Korinthus 15:25, 26-ban: „Királyként kell uralkodnia, míg Isten lába alá nem veti összes ellenségét. Mint utolsó ellenség, a halál semmisíttetik meg:” (UV) A halál megsemmisítése jelenti az emberi gyengeség és tökéletlenség megszüntetését. Ezért mondja a Biblia: „a halált okozó fullánk a bűn”. (1Kor 15:56, UV) A Jelenések 20:4 szerint „ezer esztendő” áll Krisztus rendelkezésére, hogy az emberiség tagjai közül megvásárolt társuralkodói segítségével megsemmisítse a halált és helyreállítsa az emberi tökéletességet.

A Jelenések 22:1, 2 jelképesen bemutatja azt a gondoskodást, mely által Isten megszabadítja az emberiséget a bűn és halál rabságából. János apostol ott leírja azt, amit neki egy angyal látomásban kinyilatkoztatott: „Azután megmutatta nekem az élet vizének kristálytiszta folyóját, amely az Isten és a Bárány trónjából folyt ki . . . És a folyóvizen innen és túl az élet fái voltak, melyek tizenkét termést hoztak, minden hónapban meghozván gyümölcsüket. És a fák levelei a népek gyógyítására szolgáltak.” — UV.

A Biblia világosan megmutatja, hogy a bűn szennye csak Jézus áldozata alapján távolítható el. Az ihletett János apostol írja: „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít bennünket minden bűntől.” (1Ján 1:7, UV) Így az „élet vizének folyója”, melynek partját fák szegélyezik, Istennek az élet elnyerésére való gondoskodását mutatja be, s ez magába foglalja Fiának bűntől megváltó áldozatát is. Mivel „az élet vize” és a fák Istennek az életről „való gondoskodását jelképezik, ahhoz, hogy részesülhessünk ebben, határozottan hinnünk kell Jézus véráldozatának megváltó erejében. — Jel 22:17.

Ezt a hitünket cselekedetekkel kell kifejeznünk, amint a Biblia rámutat: „A hit tettek nélkül halott.” (Jak 2:26, UV) Milyen tettekre van szükség? Isten királysága törvényeinek engedelmes megtartására, egyetértésben Krisztussal és társuralkodóival. Amint az emberek Krisztus ezeréves uralkodása folyamán alárendelik magukat a Királyságnak, és javukra fordítják az ő áldozatának engesztelő értékét, előre haladnak a tökéletességben.

Hogy az emberiség tökéletessé válása fokozatosan történik, az következik az életről való isteni gondoskodás jelképes leírásából. A fák „az élet vizének” mentén megtermik gyümölcseiket minden hónapban. Ha elegendő lenne az élethez, hogy csak egyszer merítsünk ebből az isteni gondoskodásból, nem lenne szükség arra, hogy a fák rendszeresen újra teremjék gyümölcseiket.

Segítségül az emberek számára, Jézus Krisztus és társuralkodói földi képviselőket használnak fel. Ezek kiemelkedő hűségű, igaz és másokat őszintén szerető emberek lesznek, akik között megtaláljuk a hűségeseket Jézus földi őseinek soraiból is. Azáltal, hogy Jézus támasztja fel őket, az ő gyermekeivé lesznek. — Zsolt 45:17.

Világos továbbá, hogy a messiási királyság létrehozását csak azért határozta el Isten, mivel az emberi faj elmerült a bűnben és a halálban. A bűn minden nyomának eltávolítása után nem lesz szükség arra, hogy a messiási királyság ilyen tekintetben tovább uralkodjon. Mégsem erőszakosan ér véget; ez a királyság nem lesz „elpusztítva”, mivel a jó munkáinak gyümölcse örökre megmarad. (Dán 7:14, UV) Amint ebből az értelmezésből kitűnik, a Biblia Krisztus uralmáról úgy beszél, mint aminek „nem lesz vége”. — És 9:7; Luk 1:33; Jel 11:15.

Jézus Krisztus az ezeréves uralkodásának befejezésekor végrehajtotta a számára kijelölt azt a feladatot, hogy az emberiséget visszavezesse a tökéletességre. Akkor azután igazi alázattal átadja Atyjának azt a hatalmat, melyet mint „királyok Királya és uraknak Ura” gyakorolt az emberiség felett. Ezáltal az 1Korinthus 15:28 következő szavai teljesednek be: „Mikor pedig minden alája [a Fiú alá] vettetett, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki neki mindent alávetett.” Követve ezt a példát, társuralkodói és a Királyság földi képviselői örömmel és alázatosan lemondanak állásukról. Ettől az időtől kezdve minden ember egyenlő lesz Isten előtt, mentes a gyengeségektől és tökéletlenségektől.

Hogyan befolyásol minket ez az ismeret már most? Segít felismernünk, hogy a keresztény gyülekezetben betöltött tisztségeknek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, mert nem az a felelősség vagy hatalom számít, amivel egyeseket megbíznak, hanem az, hogy milyen mint egyén, és mennyire helyeselt a viszonya Istennel; ezek az igazán fontos dolgok. A keresztény gyülekezetben nincsenek „nagy emberek”; még ha vének vagy felvigyázók is, csak szolgái vagy rabszolgái testvéreiknek. (Máté 20:25-27) Azonkívül láthatjuk, hogy a vének vagy felvigyázók beosztása napjainkban és Krisztus ezeréves uralkodása alatt csak ideiglenes; addig tart, míg az emberiség Jehova Isten előtt tökéletessé nem válik. Valóban, a dolgoknak ez a megértése a hangsúlyt oda helyezi, ahol lennie kell: a legfelségesebb Uralkodóra, Jehova Istenre.

Ezért kövessük Jézus Krisztus példáját, tanúsítsunk alázatosságot Teremtőnk iránt, tartsuk elménkben mint legfontosabbat, hogy a vele való helyeselt viszony időálló értékű. (Péld 22:4) Ha ezt tesszük, abban a kiváltságban lehet részünk, hogy láthatjuk, amint Jézus az alázatos Király átadja a királyságot Istenének és Atyjának.