Közeledjünk Istenhez imában!
JEHOVA ISTEN mondja: „Aki a fület plántálta, avagy nem hall-e?” (Zsolt 94:9) Bárki legyen az, kicsi vagy nagy, ha őszintén és szívből imádkozik hozzá, biztos lehet abban, hogy kérése nem kerüli el Isten figyelmét. A Biblia ezt mondja nekünk: „Mert nincs különbség zsidó meg görög között, mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik Őt segítségül hívják.” — Róma 10:12.
Mindamellett nekünk mindig helyes, tiszteletteljes magatartással és hozzá fűződő viszonyunk megértésével kell közeledni Istenhez. Ő a világegyetem Királya, a mi mindenható Teremtőnk.
Mint ahogy az ember nem rohan be bejelentetlenül egy földi királyhoz, megfeledkezve minden illemről, ugyanúgy az, aki őszintén törekszik elnyerni Isten figyelmét az imájában, megfelelő szellemben és módon fog közeledni hozzá. Ez a közeledési mód azonban nem távolíthatja el tőlünk Jehovát mint egy távoli hideg Istent. Pál apostol az athéni nőknek és férfiaknak azt mondta, hogy Isten úgy rendezte a dolgokat, hogy az emberek keressék Őt, mert „nincs messze egyikünktől sem. Mert általa élünk, mozgunk és létezünk. ,Az ő nemzetsége vagyunk!’” — Csel 17:26-28, UV.
Isten jóindulattal, kedvesen megismertette velünk azt az utat, amely biztosítja számunkra, hogy meghallgat minket. Világosan kinyilatkoztatta, hogy csak „az Úr Jézus Krisztus nevében” közeledhetünk hozzá. (Ef 5:20) Jézus ismételten kijelentette az apostoloknak, hogy a feltámadása után bármit kérnek az ő nevében, ami összhangban van Isten elrendezésével, megkapják. (Ján 14:13, 14; 15:16) Jézus megmutatta, hogy Isten önátadott szolgáinak nem azért kell kérni valamit Krisztus nevében, mintha Isten kevésbé szívesen válaszolna mint Jézus. Nem, Jézus azt mondta: „Azon a napon az én nevemben kértek majd, és én nem mondom nektek, hogy kérni fogom az Atyát érettetek. Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Isten képviselőjeként jöttem.” (Ján 16:26, 27, UV) Jehova előbb kész megáldani minket, mint ahogy mi el tudnánk fogadni.
Miért kell akkor Jézus Krisztus által közelednünk? Azért, mert saját magunk nem tudnánk közeledni Istenhez, mivel bűnösök vagyunk és nem vagyunk tagjai az Ő tiszta családjának. (Róma 3:21-23) Jézus áldozata gondoskodott az emberiség bűnének elfedezéséről, és alapot szolgáltatott arra, hogy Jézus Isten Főpapjává legyen az emberiség érdekében. Jézusnak erről az értékes szerepéről az ihletett író ezt mondta: „Nem olyan Főpapunk van, aki nem tudna együttérezni gyengeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan megpróbáltatott minden tekintetben, de bűn nélkül. Ezért közeledjünk nyílt beszéddel a ki nem érdemelt kedvesség [isteni] trónjához, hogy irgalmasságot és ki nem érdemelt kedvességet nyerjünk alkalmas időben való segítségül. — Zsid 4:15, 16, UV.
Legalább az imánk végén el kell ismernünk Jézust mint imánk közbenjáróját. Pál apostol írta: „Függetlenül attól, mily számosak Isten ígéretei, általa lettek igenné [azaz biztossá], azért általa mondunk ,áment’ Isten dicsőségére.” (2Kor 1:20, UV) A Krisztus nevében mondott ima végén az „ámen” — „úgy legyen” — az elmondottakkal való egyetértés kifejezése, azaz annak elismerése, hogy Isten ígéretei mind beteljesednek Jézus által. A keresztények tehát azáltal, hogy áment mondanak, dicsőítik Istent. Ha valaki imádkozik, a többiek pedig hallgatják és egyetértenek az imájával, áment mondhatnak a szívükben (magukban) vagy hangosan, ha úgy érzik, hogy ezt kell tenniük.
Pál apostol buzdította a keresztényeket, hogy harcolják meg a hit harcát, ,miközben mindenféle imával imádkoznak minden alkalommal szellemben’. (Ef 6:18, UV) Minden imának, legyen az magunkban vagy hangosan mondott ima, célja vagy rendeltetése van. Különféle imák vannak, mint például: „Közbenjárások”, amikor a keresztények társaik érdekében imádkoznak, „hálaadások”, áldások kérése, „könyörgések” valamilyen szükséglet kielégítésére vagy nehézség elviselésére. (1Tim 2:1; Fil 4:6) Nagyon sok alkalom van az imádkozásra. Támadhatnak olyan helyzetek amikor szükségünk van Jehova Istenre, és vannak rendszeres alkalmak, mint pl. a keresztényi összejövetelek. (Jak 5:13-16; Csel 6:5, 6) Az imáknak illeniük kell az alkalomhoz.
Ennélfogva jó, ha az ima — amennyire csak lehetséges — sajátos, pontosan meghatározott. Legyen célja, mely megfelel az alkalomnak. Az ima nem lehet kószáló, elkalandozó. Például az étkezésnél mondott hálaadáskor rendszerint alkalmatlan lenne hosszú imát mondani, olyat, amelynek témája nincs összefüggésben az alkalommal. A rövid ima ilyenkor teljesen megfelel a célnak. A nap kezdetén vagy végén mondott imánkba azonban belefoglalhatjuk a mindennapi életünkben és az egész földön élő testvéreink életében felmerült dolgokat. Az ilyenkor mondott ima tehát hosszabb lehet. Természetesen vannak alkalmak, amikor „amit kérnünk kellene, nem tudjuk, hanem maga a szellem esedezik értünk kimondhatatlan sóhajtásokkal”. (Róma 8:26, UV) Isten elfogadja őszinte imánkat ilyen körülmények között, és szükségletünk szerint válaszol rá, mintha mi éppen azért a válaszért imádkoztunk volna.
Amikor Jézus tanította a tanítványokat, hogy hogyan imádkozzanak, olyan rövid vázlatot adott, amelyben a különböző dolgokat fontossági sorrendbe szedte. (Máté 6:9-13) Rámutatott az ismételgetés szükségtelenségére. Ha általános dolgokról beszélgetünk valakivel, nevetséges lenne ugyanazt a dolgot állandóan ismételgetni. Mennyivel inkább így van ez, amikor Istenhez beszélünk, hiszen Ő mindig „tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk tőle.” (Máté 6:8, UV) Ha beszélgetünk egy barátunkkal, nem kell hogy minden mondatban használjuk a nevét, így Jehova nevét sem kell ismételgetni újra és újra az imánkban.
A bibliai példák feltárják, hogy a Bibliában nincs előírva valamilyen testtartás vagy kéztartás. Jézus például „arcra borulva imádkozott” a Gethszemáné kertben. (Máté 26:39, UV) „Tekintetét az égre szegezte” más alkalmakkor. (Ján 11:41; Luk 18:13, UV) Állva is imádkozott. (Márk 11:25) Pál apostol letérdelt az efezusi vénekkel. — Csel 20:36.
Az összejövetelen, amikor valaki az imát vezeti, természetesen mindenki testhelyzete tiszteletteljes kell hogy legyen, de nincs egyetlen olyan testtartás sem, amely az imát szentebbé tenné. Arra is gondoljunk, hogy egy nyilvános összejövetelen vannak hitetlenek, akik barátságosak ugyan, de mégsem kívánják meghajtani fejüket a gyülekezettel együtt. Elegendő tehát, ha az ima bejelentéseként annyit mondunk, hogy ,Jehovához közeledünk imában’, vagy valami hasonló megjegyzést teszünk.
A Jehovához intézett imának Jézus Krisztus nevében nagy ereje van. Az étkezésnél mondott hálaima tetszik Istennek, s arra indítja őt, hogy megáldja az étkezőket a táplálékból nyert erő felhasználásában. Pál apostol írta: „Istennek minden teremtménye jó és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek vele. Mert megszentelte Isten szava [amely mindent elfogad, amit Isten eledelül teremtett] és a felette mondott ima.” (1Tim 4:4, 5, UV) Aki nem mond köszönetet imában a táplálékért, az nem élvezheti teljes mértékben Isten áldásait. Mi nem akarunk olyanok lenni, mint az állatok, akik semmit sem tudnak minden jó dolog Forrásáról és Szerzőjéről.
Jézus féltestvére, Jakab mondta az ima hatásáról: „Nagy ereje van az igaz ember könyörgésének, ha működni kezd. Illés hozzánk hasonló természetű ember volt, és imájában mégis azt kérte, hogy ne legyen eső: nem is esett az eső az országban három esztendeig és hat hónapig. Újra imádkozott, s az ég adott esőt, a föld pedig termő gyümölcsöket.” — Jak 5:16-18, UV.
Ezért nagy jutalma van a Jehovához intézett imának. Gondolj csak arra a felbecsülhetetlen áldásra, melyet Cornélius, a római tiszt kapott imája eredményeként. (Csel 10. fej.) Teljes hittel és bizalommal kell tehát imádkoznunk. Jehova, aki nevet adott a csillagok trillióinak, képes arra, hogy meghallgassa imádói százezreit, és választ adjon mindegyiküknek egyenként. — Zsolt 147:4.