MENÁHEM

(aki vigasztal):

Gádi fia, Izrael királya tíz évig kb. i. e. 790-től. Miután Menáhem megtudta, hogy Sallum meggyilkolta Zakariás királyt, Tircából Szamáriába ment, és megölte a gyilkost. Ezután megtette magát uralkodónak. Nyilván még uralkodásának az elején megverte Tifszahot, „és mindazt, ami benne volt, és annak vidékét is Tircától fogva, mert nem nyílt meg előtte”. Úgy tűnik, a város nem akarta megnyitni előtte a kapuit (Kat., LXX, Vg). Menáhem keményen bánt a néppel: „várandós asszonyait mind felhasogatta” (2Ki 15:10, 13–17).

Menáhem azt tette, ami rossz volt Jehova szemében. Támogatta a borjúimádatot, vagyis nem hagyott fel Jeroboámnak, a tíztörzs-királyság első királyának a bűneivel. Uralkodása idején Púl király (III. Tiglát-Pilészer) betört Izraelbe, és Menáhem kénytelen volt „ezer talentum ezüstöt” (6 606 000 dollár) fizetni az asszír uralkodónak. Úgy jutott hozzá ehhez az összeghez, hogy 50 ezüstsekel befizetését követelte meg az összes ’bátor és vitéz embertől’ Izraelben. Mivel egy talentum ezüst úgy 3000 sekel volt, az ezüstöt kb. 60 000 embertől szedte be. Menáhem az ezüstöt odaadta az asszír királynak, „hogy vele legyen annak keze, és megerősítse a maga kezében a királyságot”. Púl, miután megkapta az ezüstöt, visszavonult az országból (2Ki 15:19, 20).

Egy III. Tiglát-Pilészerről szóló felirat másokkal együtt Menáhemet olyan uralkodóként említi, akitől az asszír uralkodó – állítása szerint – hadisarcot kapott: „Menáhemtől Szamáriából” (Me-ni-hi-im-me ^alSa-me-ri-na-a-a); a szír királytól, Rezontól (Ra-hi-a-nu); és a tíruszi Hírám királytól (Hi-ru-um-mu) (ő nem az a Hírám, aki Dávid napjaiban élt) (ANET. 1974, 282–283. o.). Menáhem kb. i. e. 781-ben halt meg, és a fia, Pekája követte őt a trónon Izraelben (2Ki 15:22).