HÍMZÉS

Egy ősi mesterség, amely során többféle színű és különféle anyagból készült fonalat vagy más anyagot fűznek tűbe, azután ezzel a tűvel díszítőmotívumokat varrnak szövetre vagy bőrre. A Biblia először Izrael hajlékával kapcsolatban említi azt, hogy mintákat hímeztek. Jehova betöltötte a hajlék készítőit, Bécalelt és Oholiábot szívbéli bölcsességgel, hogy elvégezzenek minden mestermunkát, egyebek mellett hímzőmunkát, amely eltér a takácsmunkától (2Mó 35:30–35; 38:21–23).

Isten utasításaival összhangban, hozzáértő módon kerubokat hímeztek a hajlék sátorlapjaira, és ezek a kerubminták láthatóak voltak a szenthely belsejéből és a szentek szentjéből (2Mó 26:1; 36:8). Kerubokat hímeztek arra a függönyre is, amely elválasztotta egymástól a hajléknak ezt a két részét (2Mó 26:31–33; 36:35).

A főpap által viselt efód elkészítésekor vékony aranylapokat vertek, amelyeket utána fonalakká vágtak, „hogy összedolgozzák a kék fonallal, bíborpirosra festett gyapjúval, karmazsinvörös fonallal és finom lennel, hímzőmunkával” (2Mó 39:2, 3; 28:6). Ugyancsak „hímzőmunkával” készítették „az ítélet melltáskáját”, melyet szintén a főpap viselt (2Mó 28:15; 39:8).

Bárák és Debóra győzelmi énekében arról olvasunk, hogy Sisera anyja várja, hogy a fia zsákmánnyal térjen vissza az Izrael ellen vívott csatából, például hímzett ruhákkal (Bí 5:1, 28, 30). Jehova szeretettől indíttatva jelképes értelemben drága „hímzett ruhába” öltöztette Jeruzsálemet. Ugyanakkor a város bálványimádó lakosai bizonyára szó szerinti hímzett ruhákkal takarták be a férfiképmásokat, amelyekkel – a leírás szerint – a város szajhálkodott (Ez 16:1, 2, 10, 13, 17, 18). Jehova azt is megjövendölte Ezékiel által, hogy amikor a gazdag Tírusz elesik a babilóniaiak kezétől, „a tenger [trónfosztott] fejedelmei” „levetik hímzett ruháikat” (Ez 26:2, 7, 15, 16).