„Annyira felüdítő volt a társaságuk!”
NEMRÉGIBEN egy olyan szállodának a vezérigazgatója látogatta meg Jehova Tanúi ebinai fiókhivatalát, mely az egyik japán nemzetközi repülőtér közelében van. Úgy tűnt, hogy ezt a férfit teljesen lázba hozta valami. Vajon mi?
1998-ban több mint 200 Tanú szállt meg az igazgató szállodájában. Ezek a Tanúk az afrikai, ausztráliai, észak-amerikai, illetve koreai nemzetközi kongresszusokra vagy onnan hazafelé tartottak. Amikor a szálloda kiszolgáló személyzete összejövetelt tartott, hogy áttekintse az elmúlt év tevékenységét, a személyzet tagjai megjegyezték, hogy az általuk kiszolgált évi 30 000 vendégből a kongresszusi küldöttek voltak rájuk a legnagyobb hatással.
Ezért a szálloda vezérigazgatója elutazott Ebinába, hogy kifejezze az értékelését. „Azok a vendégek nagyon udvariasak voltak, s a szobájukat tisztán és rendben hagyták maguk után — mondta. — Gyakran kifejezték az értékelésüket. Ezenkívül buzdító szavakat idéztek a Bibliából. Annyira felüdítő volt a társaságuk!”
Az igazgató így folytatta: „Sok gondterhelt emberrel találkozunk. Úgyhogy valamilyen hasznos tájékoztatót keresünk a számukra. Szeretnénk, ha javukra válna a Biblia tanítása, mivel az kedvező hatással van az emberek életére.”
Végül az igazgató 80 példányt kért Jehova Tanúi kiadványiból, hogy elhelyezhesse azokat a szállodai szobákban. Az általa kért kiadványok között volt A családi boldogság titka című, 192 oldalas könyv. Ha Ön is szeretne kapni egy példányt, kérjük, töltse ki a lenti szelvényt, és postán küldje el a rajta lévő címre, vagy ennek a folyóiratnak az 5. oldalán felsorolt címek közül az Önnek megfelelőre.
□ Juttassák el nekem A családi boldogság titka című könyvet.
□ Kérem, keressenek fel ingyenes házi bibliatanulmányozás végett.