„Felébresztette bennem a nagyobb tudás utáni vágyat”
EZT írta egy észak-karolinai (USA) olvasó a Van-e Teremtő, aki törődik veled? című könyvről, mely tavaly jelent meg. Majd hozzátette: „Köszönöm, hogy a kíváncsiság lángoló tüzét élesztettétek szívemben és elmémben.” Megjegyezte:
„Ma, miközben a verandán ültem, megpillantottam egy világoszöld araszoló hernyót, mely nagyon nagy körültekintéssel haladt előre. Minden egyes mozdulata előtt gondos ellenőrzést tartott, majd végtelen kecsességgel folytatta útját. De már épp a verandánk padlózatának az utolsó deszkáján mászott. Arra gondoltam, hogyha valamiért leesne a körülbelül másfél méteres magasságból, nem sérülne meg súlyosan. Pedig ha egy ember a méretével arányosan ugyanekkora magasságból esne le, bizonyára meghalna.”
Az asszony ezen tűnődött: „Mitől olyan különleges ez a pici, zöld araszoló hernyó?” Végül azt a következtetést vonta le, hogy „ez csak egy abból a több millió kérdésből, amelyre izgalmas lesz megkapni a választ. De addig is sok mindent tanulhatunk a Teremtőnkről, ha ezt az apró zöld hernyót figyeljük.”
Nagyon felvilágosítónak találja majd, ha arról olvashat, hogyan bizonyítja egy Nagy Teremtő létét csodálatos világegyetemünk, valamint a földön lévő bonyolult élő szervezetek sokfélesége. Ön is megkaphatja ezt a 192 oldalas puha kötésű könyvet, ha kitölti a lenti szelvényt, és postán elküldi a rajta lévő címre, vagy ennek a folyóiratnak az 5. oldalán felsorolt címek közül az Önnek megfelelőre.
□ Juttassák el nekem a Van-e Teremtő, aki törődik veled? című könyvet.
□ Kérem, keressenek fel ingyenes házi bibliatanulmányozás végett.
[Kép forrásának jelzése a 32. oldalon]
J. Hester and P. Scowen (AZ State Univ.), NASA