Olvasóink írják
Felelősségre vonhatóság Köszönöm a „Felelősségre vonhatók vagyunk a tetteinkért?” című (1996. szeptember 22.) kiváló cikksorozatot. Rendkívül hatásosnak találtam ezeket a cikkeket arra, hogy ügyvédekkel, biztosítási ügynökökkel, ügyvezetőkkel, kiadókkal, helyi kormányhivatalnokokkal és másokkal kezdjek jó beszélgetéseket, amint városunk üzletnegyedében folytattam beszélgetéseket. Megmutattam egy közterület-felügyelőnek a „Nem az én hibám” című cikket. Hirtelen kikapta kezemből a folyóiratot, és azt mondta, hogy „már csak néhány ember ismeri be saját hibáit”. Elmondta, hogy szeretné, ha a személyzete minden tagja elolvasná ezt.
B. S., Egyesült Államok
Kellemes időtöltés Köszönöm a „Fiatalok kérdezik: Hogyan tudom kellemesen tölteni az időt?” című cikket (1996. szeptember 22.). 15 éves vagyok, és sok fiatal van a gyülekezetünkben. Gyakran csinálunk valamit együtt. Például reggel elmehetünk prédikálni, majd délután úszni. Ez nagyon jó! Néha mások is csatlakoznak hozzánk a gyülekezetből. Szüleinknek pedig megnyugtató az a tudat, hogy jó társaságban vagyunk.
I. W., Németország
Sarlósejtes vérszegénység Újra és újra elolvastam a „Sarlósejtes vérszegénység — az ismeret a legjobb védelem” című cikket (1996. október 8.). Ez pont az én helyzetemet írja le! Most már 18 éve élek ezzel a betegséggel. Könnybe lábadt a szemem, amikor olvastam. Örömömre szolgált azt látni, hogy azokra is gondoltatok, akik ebben a betegségben szenvednek.
R. S., Olaszország
Én is sarlósejtes vérszegénységben szenvedek. Nem tudtam, hogy olyan sok ember szenved ugyanebben a betegségben. A cikk segített megértenem, miért vannak fájdalmaim, és mennyire fontos sok folyadékot inni. Anyukám példányokat adott a cikkről a tanáraimnak, hogy így megértsék a betegségemet.
A. H., Egyesült Államok
Öcsémet sarlósejtes vérszegénység miatt vesztettem el. Évente 60 000 nigériai ember hal meg ebben a betegségben. A cikk tehát jól látja, hogy igazi problémáról van szó. Minden nigériai családnak el kellene olvasnia ezt a cikket. Felvilágosító volt, és egy új távlatból mutatta be a betegséget.
F. A., Nigéria
Nem tudom magamban tartani, hogyan érzek a sarlósejtes vérszegénység című cikkel kapcsolatban. Most már 26 éve szenvedek ebben a betegségben úgy, hogy nem tudtam róla ezeket a dolgokat. Nagyon köszönöm.
D. C., Zambia
Szeretet, mely összetart Kedves testvérek, szeretném megköszönni, hogy kiadtátok „A Biblia nézőpontja: Szeretet, mely összetart” című cikket (1996. október 8.). Az évek során sok hitpróbával néztem szembe, melyek között volt szüleim hirtelen halála is. A valaha ért legkeményebb próba azonban a gyülekezetben egy személytől jött. Ez a cikk erőt és vigaszt nyújtott nekem, mivel tudom, hogy Jehova ismeri, és megérti a könnyeimet, sebeimet és fájdalmamat, amit szívemben éreztem. Megtudtam, hogy még Pál apostol is hasonló sebektől szenvedett. Bízom abban, hogy Jehova idővel begyógyítja sebeimet.
S. B., Kanada
Ebben a gonosz rendszerben könnyű egy személynek elveszítenie a szellemi dolgokra való összpontosítását. A cikk nagyon buzdító és ösztönző volt számomra. Az utóbbi időben az élet mindennapos aggodalmai miatt nagyon feszült állapotban voltam. Ez a cikk segített értékelnem annak fontosságát, hogy Jézus szeretetében, s ne a tökéletlen érzelmeinkben bízzak.
A. M., Egyesült Államok
Valamilyen belső kémiai zavar okozta depresszióban szenvedek. A cikk abban segített, hogy egy lépést tegyek előre a depresszióm kezelésében.
B. U., Egyesült Államok