Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR
Őrtorony
ONLINE KÖNYVTÁR
Magyar
  • BIBLIA
  • KIADVÁNYOK
  • ÖSSZEJÖVETELEK
  • g97 2/22 32. o.
  • Vigasz a családok és a barátok számára

A kijelölt részhez nincs videó.

Sajnos a videót nem sikerült betölteni.

  • Vigasz a családok és a barátok számára
  • Ébredjetek! – 1997
Ébredjetek! – 1997
g97 2/22 32. o.

Vigasz a családok és a barátok számára

AMIKOR a TWA 800-as járata tavaly július 17-én az Atlanti-óceánba zuhant, a fedélzeten lévő mind a 230 személy életét vesztette. Köztük volt 16, franciául tanuló középiskolás diák, valamint öt felnőtt kísérő Montoursville-ből, egy körülbelül 5000 lakost számláló, pennsylvaniai kisvárosból. Az augusztus 17-i városi megemlékezésen az egyik szónok, Rudolph Giuliani, New York polgármestere megjegyezte, hogy ha New York lakosságának ugyanennyi százaléka halt volna meg, akkor 35 000 embert ragadott volna el a halál!

A középiskola igazgatóját, Dan Chandlert több diák temetésénél is felkérték, hogy tartson beszédet. Idézte a Bibliának a Jelenések 21:4-ben található ígéretét, ahol az áll, hogy a dolgok Isten általi új rendszerében „a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé”. Azzal kapcsolatban, hogy miért történnek ilyen tragédiák, a Prédikátor 9:11 (NW [9:13]) versére utalt, amely ’az időről és az előre nem látott eseményekről’ beszél, amelyek mindannyiunkat érnek. Sokan meglepődve hallották, hogy a középiskolájuk igazgatója ilyen vigasztaló megjegyzéseket tesz.

Ahhoz, hogy további segítséget nyújtson, Chandler elhelyezett egy asztalt a középiskolában, hogy hozzáférhetővé tegyen olyan kiadványokat, mint a Ha meghal valakid, akit szeretsz című 32 oldalas füzet és a Milyen reménységük lehet elhunyt szeretteinknek? című traktátus. Több száz darab bibliai irodalmat fogadtak el, és sokan köszönetüket fejezték ki a vigasztalásért, amelyről ezek a kiadványok gondoskodtak.

Ön is megtalálhatja a szükséges vigasztalást ebben a fent említett füzetben és traktátusban. Ha szeretne mindkettőből egy-egy példányt vagy egy házi bibliatanulmányozást, kérjük, írjon a Magyarországi Jehova Tanúi címére, 1425 Budapest, Pf. 223, vagy az 5. oldalon felsorolt címek közül az Önnek megfelelőre.

[Kép forrásának jelzése a 32. oldalon]

A Williamsport Sun-Gazette szíves engedélyével

[Kép forrásának jelzése a 32. oldalon]

Corey Sipkin/Sipa Press

    Magyar kiadványok (1978–2026)
    Kijelentkezés
    Bejelentkezés
    • Magyar
    • Megosztás
    • Beállítások
    • Copyright © 2026 Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania
    • Felhasználási feltételek
    • Bizalmas információra vonatkozó szabályok
    • Adatvédelmi beállítások
    • JW.ORG
    • Bejelentkezés
    Megosztás