Amikor a békéről szőtt álmok szertefoszlottak
NAGYON kevés ember számított arra, hogy az 1914-es év bármilyen vonatkozásban is elüssön a normális, megszokott évektől. Az 1914 előtti években a jövő szokatlanul rózsásnak ígérkezett. A tudomány előretörése a betegségek leküzdése terén ígéretesnek tűnt. És a háború terén? Nos, a vatikáni L’Osservatore Romano újság 1991 februárjában azt írta, hogy 1914 előtt az általános közvélemény azt tartotta, hogy „sikerült a háborút a történelmi emlékek legeslegmélyére süllyeszteni, és az ember végre „egy olyan világban élhet, amelyben — hála a felvilágosult embereknek és kormányoknak — a háború messze száműzve lett”.
De az 1914-es és az azt követő évek kegyetlen meglepetéseket tartogattak az önelégült emberiségnek. Itt volt mindjárt az 1914—1918-as úgynevezett Nagy Háború, amely szertefoszlatta a békéről szőtt álmokat. A L’Osservatore Romano az első világháborút „az újkori történelem első nagy vérengzésének nevezte. E korszakot többek között a technikai felfedezések jellemezték, azok a felfedézések, amelyektől a korábbi nemzedékek nagy tudósai azt remélték, hogy békés célokat fognak szolgálni”. A háború alaposan rácáfolt erre, mert ahelyett, hogy a tudomány a béke eszköze lett volna, a tömegmészárlás példátlan eszközévé vált a háborúban.
És amikor a háború mészárlása véget ért, jött egy újabb pusztítás. A spanyolnátha 1918—1919-ben több mint 20 millió embert tarolt le — sokkal többet, mint amennyi ember a Nagy Háborúban elpusztult. Kétségbeesett intézkedések sora következet. Egyes országokban a betegség terjesztését bűncselekménynek minősítették. A rendőrség azonnal letartóztatta azokat az embereket, akik nyílt helyeken tüsszögni mertek. De semmi sem használt. A járvány, mint valami hurrikán feltartóztathatatlanul végigsöpört az egész világon, s csak akkor szűnt meg, amikor kiadta minden erejét. Egész városok néptelenedtek el. A holttestek halomra rakva feküdtek a városi hullaházakban.
Az életben maradó támolygó emberiségre 1914-ben a változás új korszaka köszöntött. A háború és a betegség felett aratandó győzelembe vetett csalóka hitük és az emberiség emberi bölcsesség által kifundált világbékéről szőtt álma szánalmasan szertefoszlott. És amint a dolgok rosszabbra fordultak, s amikor a Nagy Háborút első világháborúra zsugorította mamut nagyságú utóda, a második világháború, s amikor a betegség, a szegénység és a törvénytelenség járványos méretűvé terebélyesedett a világon, a történészek kezdték belátni: 1914 valóban az emberi történelem nagy fordulópontja volt.
De a világgal éles ellentétben a Nemzetközi Bibliakutatók (akkor így nevezték Jehova Tanúit) az 1914-es évre mint régóta várt sorsdöntő évre várakoztak. Jehova Tanúi azóta sem lepődnek meg azon, hogy a mai világ a reménytlenségnek ekkora mocsarába süppedt, sőt reménykedve tekintenek előre egy dicsőséges, minden reményt felülmúló időre. Hogyan fog ez megvalósulni? Ha legközelebb felkeresik Önt Jehova Tanúi, bizonyára érdekelni fogja ezen kérdésre adott válaszuk. Vagy írhat e folyóirat kiadóinak is.
[Kép forrásának jelzése a 32. oldalon]
Franklin Booth művészi alkotásából kimásolva